kata
2012-02-02 16:11 |
három hete tüdődaganatot csonti áttétekkel diagnosztizáltak.20kg-ot fogyott,a kemót nem adják amig kicsit nem erősődik meg. melyik vizet javasolja? |
|
|
H.K.
2012-02-01 13:24 |
Szeretnék köszönetet mondani ezért a fantasztikus készítményért! Közel 1,5 hónap alatt (egyetlen üveg Vetera DDW-t itattunk meg vele) a lágyrészi daganattal diagnosztizált, frissen műtött cicám - akit az orvos el akart altatni - mostanra tünetmentes, és közel 1 éves kínlódás után végre igazán egészségesnek néz ki. A gyógyszerről a tévéből értesültünk, szinte azonnal megvettük és már pár nap után szemmel látható volt a javulás. A legnagyszerűbb, hogy a készítmény adagolása semmilyen nehézséggel nem jár, és könnyűszerrel meg tudtuk itatni a cicával a napi adagját. Nagyon nagy öröm ez az egész számunkra, és jó tudni, hogy létezik egy ilyen kivételesen hatékony gyógyszer. |
|
|
Ferencz Kinga
2012-01-30 11:27 |
Tisztelt HYD!
Az édesapámat 4-szer mûtötték melanoma maligna-val Kolozsváron 2011 februárban derült, ki, hogy milyen betegsége van. 2011márciusban a cadarbazin mellett fogyasztotta a 125-ös vízet, de mikor kiderült, hogy betegsége sokkkal komolyabb akkor átváltottunk 105-ös vízre a két kura között nem tartotunk szünetet. 2012 január 23-án kapta az elsô adag Yervoy-t. A kérdésem az lenne, hogy még van 3 üveg 105-ös víz és ezt a kezelés mellett fogyaszthatja-e, illetve szándékomban áll még egy kúra vízet venni de most a 85-öt, és ezt szünet nélkül fogyaszthatja-e?
Maradok tisztelettel: Ferencz Kinga |
|
|
jutka
2012-01-29 15:03 |
Érdeklődni szeretnék tüdődaganat, csonti áttétekkel és lefogyott, legyengült állapotú betegnek melyik vizet és mennyit adhatunk.Köszönettel: várom válaszát Jutka |
|
|
Kicsiancsy
2012-01-26 12:03 |
Sziasztok !
Anyosom végbél rákja volt onnan átment a májára ,megmütötték de mondták áttétes 1 csövet tettek be neki hogy lefojtsák a rossz felét de késö volt!
Kemora jár 44 en tul van és most lázas majdnem 1 hete , hogy kezdödik ha itt a vég???
Kössz mindenkinek |
|
|
Ancsa
2012-01-25 17:45 |
Érdeklődni szeretnék, hogy mindig kiújuló méhnyálkahártya-polip ellen Önök szerint jó e a Preventa 125-ös víz? Háromszor műtöttek már és nem szeretném ha kiújulna. Válaszukat köszönöm! |
|
|
szabo rudolf
2012-01-24 15:57 |
a felesegem 67 eves,7 ev utan kiujult a rakja csont attet formaban,hatgerincen,bordakon.Kemoterapias kezelest kapott.Melyik tipusu deuteriumos viz ajanlott,es hol van Romaniai forgalmazo.Koszonom. |
|
|
Andrea
2012-01-24 10:08 |
Tiszteletem.
Édesanyámat 10 évvel ezelőtt műtötték méhnyakrákkal, el kellett távolitani a méhét. 10 év után ismét daganatot találtak a hasfalon.
Kérdésem hogy melyik tipusu Preventa vizet ajánlatos fogyasztania, es akkor is hatásos ha sok viz termelődik a szervezetében?Utólag 6 liter vizet távolitottak el.
Előre is köszönöm. |
|
|
Holdosi Annamária
2012-01-23 15:10 |
Érdeklődnék.édesapám 63 éves és tüdődaganata van rosszindulatú.melyik vizet kellene neki inni?én a Preventa 125 -t vettem neki,mert sajnos nehéz körülmények közt élünk,és nem nagyon tudnánk a másikat meg venni.azt kérdezném ,ha a 125 -et issza,azzal is érünk el hatást? |
|
|
Kalotai Tímea
2012-01-22 12:29 |
Tisztelt Cím!
Szeretném megkérdezni, megelőzés miatt egész évben minden nap lehet-e fogyasztani a preventa vizet, annak is aki nem beteg vagy esetleg ártalmas lehet hosszú távon? Hiszen ha jól értelmezem, és kúraszerűen alkalmazom, akkor két vagy három hónap után szintén a normál vizet fogom inni. A családomban az édesanyámon kívűl(aki mellrákban hunyt el)senkinek nem volt ilyen betegsége.
Tisztelettel : Kalotai Tímea |
|
|
Baranyai Istvánné
2012-01-17 14:54 |
Tisztelt Cím!
Férjem 5 éve prosztatarákos. Tavaly (2011-ben) csontáttétet diagnosztizáltak nála, minden csontján. Tavaly a daganatból le kellett műteni, mivel vizelni sem tudott már.
A Dd-vizet tavaly, azaz 2011 május hónaptól issza napi rendszeresességgel, kb. 1 liternyit.
Kérdésem kell-e szünetet tartani? Vagy továbbra is egyfolytában fogyassza ezt a mennyiséget. Közérzete láthatóan jobb a víztől.
Köszönettel várom válaszukat Baranyainé |
|
|
Fábián Károlyné
2012-01-13 16:34 |
Tisztelt Cím!
Férjemet vastagbélrákkal műtötték,és a CT vizsgálat kimutatta hogy a májon és a hashártyán is vannak áttétek.Most fogja kezdeni a kemoterápiát.Kérdésem az lenne,hogy ebben az esetben is segíthet-e a víz fogyasztása,ha igen melyiket fogyassza,mennyi ideig,illetve ha abbahagyja a víz fogyasztását visszatérhet-e betegség?
Válaszát előre is köszönöm! |
|
|
Gáspár Lajosná
2012-01-10 11:43 |
Tisztelt cim
Szeretném megkérdezni hogy nagynénémnek vastag bél daganatott állapitotak meg kétszer volt műtéte most kemora kell járnia szeretném megkérdezni hogy fogyaszhatya -e a vizet!
Napi hány L -ert kell inni !
Menny idö után van hatása !
Prevent hányassal kell kezdeni!
Köszönöm. |
|
|
Szulimánné H. Ildikó
2012-01-05 08:45 |
Tiszteletem!
Kutyusomnak/ 9 éves spicc kan/ jobb első "könyöknél" 2 db galambtojásnyi rosszindulatú cisztikus daganata van. A testében nem szórodott , nem műthető/ Kicsi a bőrfelület.../, sántítva jár. Biztos, hogy időnként nagyobb fájdalmai vannak. Az állatorvos a csökk. deut. tart. vizet ajánlotta. Kérdésem: Önök szerint melyikből, milyen mennyiséget adjak neki naponta? /15 kg/ Köszönettel: Szné Ildikó |
|
|
Tóthné Bán Marianna
2011-12-25 08:18 |
Tisztelt Munkatársak!
Kb. 14 éves befogadott foxi-keverék kutyusunk szájában daganat nőtt, amit az állatorvos igyekezett eltávolítani, de sikertelenül. Nagyon csúnya az ínye és vérzik neki, Úgy tűnik, hogy Kócosmak nincsenek egyelőre fájdalmai, rengeteget eszik, feltűnően sokat iszik, aminek nem tudjuk az igazi okát. Sajnos nincs kocsink, hogy egy komolyabb vizsgálatra vigyük. Lehet, hogy így hűti a száját, vagy vese gond is lehet. Szeret futkosni, és még így is egy vidám kutyus. Olvastam az állatkísérletekről, ami talán egy kis reményt jelentene a kis életében, mert nagy élniakarása van szegénykémnek Megpróbálnánk a deuterium mentes vizet adni neki, csak azt nem tudjuk, hogy melyiket kellene, milyen adagolásban egy kb. 7 kg-s kutyusnak, nagyon bizakodunk, hogy még egy ideig még élhet. Kérem, hogy hamar válaszoljanak. Szívességüket köszönöm, Tóthné Bán Marianna Kismarosról |
|
|
Herke Adrienn
2011-12-20 12:54 |
Nekem az lenne a kérdésem,hogy a Preventa vizet lehet-e a szoptatás ideje alatt fogyasztani,és melyik fajtája javasolt,és milyen mennyiségben!Előre is köszönöm a választ!
üdvAdri |
|
|
Inez
2011-12-18 20:30 |
Én 35 éves vagyok Édesanyám rákban hunyt elt 49évesen,megelőzés céljából szeretném kipróbálni a deutérium mentes vizet de nemtudom,hogy mennyit kell belőle meginni naponta meddig tartson a kúra hány hónapig és melyiket kell inni mert nemértem ezeket a számozásokat és nem kapok egyértelű választ sehol.Válaszukat előre is köszönöm. |
|
|
Kovács Lászlóné
2011-12-12 20:06 |
Tisztelt Cím!Férjemet 1 hónapja műtötték vastagbél daganattal.A Preventa 105-ös terméket fogyasztja napi 2,5 l mennyiséget.Most kezdődik a kemoterápia,az onkológus nem javasolja.Kérdésem:ártalmas lenne a kezeléssel egy-időben?Köszönöm válaszukat. |
|
|
Horváth János
2011-12-10 20:03 |
Másfél éve bélelzáródást okozó daganatokat /béldarabbal együtt/távolítottak el a vastagbelemből, ezt követően 12 alkalommal kemoterápián vettem részt,ebből fakadó kontrollok következtében polipokat is, a legnagyobb eltávolítására műtétet javasoltak.
Kérem javaslatukat a deutériumos vízzel kapcsolatban mennyiségre,ütemezésre és felhasználásra a fenti esetre.
Köszönettel várom válaszukat! |
|
|
janos klara
2011-12-06 19:43 |
koszonom preventa 125-os viznek edesanyam betegsegen nagyon sokat segitett es fajdalman is enyhitett |
|
|
Gabriella
2011-12-03 18:30 |
42 éves vagyok.3 honappal ezelott 3 cm-es cisztát talaltak a mellemben.Nem eggyeztem bele a biopsiaba,de most surun kell kontrolra jarnom.Szeretném kiprobálni a preventa vizet,de látom hogy tobb fajta is van.Az en cisztámra melyik lenne jo? Szlovákiába is lehet ilyet vásárolni? Válaszukat elore is koszonom. |
|
|
Papp Éva
2011-11-28 21:35 |
Érdeklődöm, hogy megelőzés céljából melyik vizet igyam és mennyi ideig? Hol tudom beszerezni Pécsett ezt a vizet?
Köszönettel:P.É. |
|
|
csillag sándor
2011-11-24 10:00 |
Tisztelt Cím!
45 éves vagyok, végbél daganatom van, jelenleg sugárkezelésre járok / műtét előtt /. Több hete fogyasztom a Preventa-105-s terméküket. A kérdésem az volna, hogy az orvosom azt mondta, hogy szénsavas italokat ne igyak, ez a termék ugye erősen szénsavas. KÉRDÉSEM:így igyam ahogy van vagy "kirázhatom" belőle a szénsavat? HOGY HATÉKONYABB A VÍZ?????
KÖSZÖNÖM VÁLASZUKAT! |
|
|
orsós Evelin
2011-11-15 09:03 |
Tisztelt cím!
azt szeretném megtudni,hogy a strokos nagybátyám számára melyik víz lenne a legmegfelelőbb!
Válaszukat előre is köszönöm! |
|
|
Bence Gombos
2011-11-11 12:50 |
Szájpadlás és színuszcsatorna rákot állapítottak meg az orvosok, ami négy kemoterápia után, két nyirokcsomóval áttétes a nyakon. November 14-én a kamenicai onkológián kezdődik a hat hétig tartó sugárterápia.
Kérdésem: Mijen Preventa vizet fogyasszak?
(A leletekkel e-mailban értesítettem a Preventa orvosi szakosztályt)
Sürgős válaszra várok.
Köszönöm!
Bence Gombos |
|
|
niedermayerné száva krisztina
2011-11-10 21:01 |
az édesanyának , 4-éve volt vastag és vékonybél daganat, de csak most kapja a kemoterápiát. most volt márciusba 1.éve, a vizet pesten ajánloták neki mikor a ptc, voltun, napi 2dl, többet nem ajánlotak neki. az eredményei jók a tödön meg ált a daganat , a mája szélén is ugy tünk meg a mellékvesélyén is, milyen készitményt ajál még a preventa mellé. elöre is köszönöm. |
|
|
niedermayerné száva krisztina
2011-11-09 21:11 |
meg szeretném kérdezni medig lehet a 105-inni mikor lehet váltani , lassan 1-éve isza napi 2dl.
elöre is köszönöm. |
|
|
pete lajos
2011-11-08 22:43 |
lányom chróm beteg szeretném tudni hogy a preventa vízet javasolják-e |
|
|
Novák Mónika
2011-11-01 21:16 |
Tisztelt cím! Érdeklődni szeretnék, hogy megelőzésképpen melyik terméket fogyaszthatnám és mennyi ideig? Valamint hol lehet hozzájutni kedvezőbb áron mint gyógyszertárakban?
Előre is Köszönöm Válaszukat! |
|
|
Sebőkné
2011-10-31 19:52 |
Édesanyám 82 éves, 2 hónapig itta a preventic 105 -öst!
Azóta vérnyomása csökkent , nem fullad, visszajött az ereje, sétál, sőt kerékpározik újra Köszönet érte!
Én 2 hónapig a 125 öst ittam.
Szeretném megkérdezni, megelőzés miatt egész évben minden nap lehet-e fogyasztani a 105 öst, annak is aki nem beteg vagy esetleg ártalmas lehet hosszú távon? Egyébként meg nagyon jó viz. Én napi 2-2,5 l vizet fogyasztok, nem mindegy mit, ezt szivesen innám.
Lehet e étrendkiegészitőkkel, vitaminokkal együtt szednipl. vision termékekkel, vagy gyógygombákkal, esetleg tafedim teát késziteni vele aminek szintén daganat megelőző hatása van?
Alkalmanként , egy pohár sör iható-e a viz fogyasztása mellett?
Kérem, sokkal több információt adjanak az embereknek erről a vizről, mert csodálatos a hatása! Köszönöm válaszukat, további sikeres munkát kivánok Önöknek! |
|
|
Adamsky Róbert
2011-10-31 06:54 |
Üdvözlöm Önöket!
Nem tudok róla hogy bármi daganatos betegségem lenne,viszont a nagyapámat az vitte el. Tartok tőle hogy genetikailag megkörnyékez engem is a betegség ezért keresem meg Önöket. Megelőzés céljából érdemes fogyasztani a vizet,vagy az csak a már kialakult betegség kezelésére jó? Sajnos erős dohányos vagyok,de jelen pillanatban a cigarettát még nem tudom letenni,ahhoz túlontúl gyenge vagyok. Kérem hogy egy pár sorban sziveskedjenek tájékoztatni. Üdvözlettel: Robi. |
|
|
MÉSZÁROS GYULÁNÉ
2011-10-29 21:46 |
A FÉRJEMNEK TÜDŐ MELLÉKVESE NYIROK MIRIGY RÁKJA VAN NEMMENT EL SUGÁR KEZELÉSRE.ISSZA A DEUTÉRIUMMENTES VIZET HOZHAT E GYÓGYULÁST.HOGYAN LEHETNE HOZZÁ JUTNI, HÓGY OLCSÓBBAN TUDJUK MEG VENNI TISZTELETTEL ,. MÉSZÁROS GYULÁNÉ. |
|
|
Krecz Istvánné
2011-10-24 19:43 |
Férjemet vastagbél daganattal operálták egy hónapja, most kezdi a kemoterápiát.
Az lenne a kérdésem, hogy milyen csökkentett deutérium mentes vizet ihat, és hol lehet beszerezni. |
|
|
Huszkáné Hegedűs Emerencia
2011-10-24 15:56 |
T.Cím! Édesapám kezén lett egy kinövés úgy kb: 2 hónapja és folyamatban vannak a vizsgálatok a papírjain azt olvastam rossz indulatú daganata van (Spinalioma) közben mindkét szemén szürke hályog és zöld hályog is van ennek a műtétére vártunk azért telt el ennyi idő a kezével való orvoshoz fordulás, de most már meg van az időpont nov:2-án műtik. Kérdésem melyik vízzel kezdjünk?
Szíves válaszukat előre is köszönöm.
Tisztelettel: Huszkáné.
|
|
|
aniko
2011-10-23 13:15 |
T.Cim! Édesanyámat gyomordaganattal mütötték, csonkolással, rá egy évre sérvvel, olyan sok jót hallottunk erről a termékről, csak az a gondom, kérdésem, hogy mivel szénsavas terméket nem fogyaszthat meg lehet-e probálni részére a preventa terméket, és ha igen milyen mennyiségben. tisztelettel : Nagyné Devecser: |
|
|
B Gábor
2011-10-21 14:50 |
Apukámnak vastagbél rákot májrák áttételt állapítottak meg 2010. decemberében. 2011. februárjában kivették a vastagbél daganatot. Kapott kemót, és azóta is kapja. Hallottam a vízről egy kollégától. Mondtam apunak próbáljuk meg. Nem akarta. Az állapota stagnált. Az orvosai a vizet nem javasolták nem tudom miért. Meggyőztem aput, és 3 hónapja issza a 105-ös vizet. Kemó mellett 12 kilót hízott, az eredményei javultak. Az orvos sem hitte el. Azóta is ezt issza, jól van és dolgozik is.
Köszönettel, tisztelettel: Bótai Gábor tolna megyéből |
|
|
Gyovai Ivett
2011-10-11 21:24 |
Tisztelt HYD!Azért irok önöknek,hogy anyukám is itta a preventa105-öt érezte is,hogy jó egy kicsit vissza is jött az étvágya ,és ahol volt a daganat melegséget érzet de sajnos meghalt áprilisban tüdő,máj és agyi áttétei voltak már a végére.Sajnos késő volt már novembertől-áprilisig.Minenkinek csak jót tudok mondani. köszönöm a HYD-nek. |
|
|
Kiss Gézáné
2011-10-08 17:31 |
Szeretnék teljes tájékoztatást a viz használatáról Mell műtétem volt és lehet hogy csont áttétem van.Hol lehet megrendelni vagy megvenni a gyártótól, hogy ne kerüljön annyiba mint a gyógyszertárakban.Köszönöm. |
|
|
KISSNÉ HORVÁTH IBOLYA
2011-09-26 09:44 |
Kérdésem az lenne, hogy a deutérium mentes vízet hol tudnám megvásárolni (Vas megye)
Köszönettel: Kissné Horváth Ibolya |
|
|
Vadász Ferenc
2011-09-09 20:07 |
Kérdésünk az, hogy Svédországban, Stockholmban beszerezhető -e a víz.
Köszönettel
Vadász Ferenc |
|
|
dr. szalay péterné
2011-09-03 14:42 |
Tisztelt Cím! Azzal a kérdéssel fordulok Önökhöz az édesanyám kissejtes tűdőrákban szenved. Kapot kemoterápiás kezelés. Kezdetektől a preventa125 vizet fogyasztja nem tudom helyes-e vagy kellene változtatni? Várom válaszukat.
Köszönöm. |
|
|
Antalné K Margit
2011-08-26 21:09 |
T.Cím! Nagymamámnak tavaly végbélrákot diagnosztizáltak, megműtötték, eddig jól volt, de most kiderült, hogy a nyirokcsomókat is megtámadta a kór. Vettem vizet, de a szénsavasat nem szereti. Ha kikavarom belőle a szénsavat és úgy issza meg, jó-e? Állandóan nem tudja inni, mert nagyon drága a viz. Ha kisebb mennyiséget iszik hogy tovább tartson, használ-e, vagy így már fölösleges? Köszönöm előre is válaszukat. Tisztelettel Antalné |
|
|
Kornseé Ingrid
2011-08-22 12:58 |
Tisztelt cég! Tavaly év decembere óta vásároljuk Önöknél a Preventa 125-ös vizet. Édesanyámnak 5 éve mellrákja, majd 4 év tünetmentes időszak után csontáttétele lett. Csak a Preventa vizet issza azóta, mióta újra felütötte a fejét a kór! A kérdésem az lenne, hogy a vizet meg lehetne-e vásárolni Honvéd EÜ kártyára? Szeretnénk élni ezzel a lehetőségünkkel, ha lehetséges! |
|
|
MÁRKUS-NAGY ADRIENN
2011-08-19 13:37 |
Üdvözlöm! Nagyapámnak, aki most 74 éves, tüdődaganatot állapítottak meg. Le kellene zárni a tüdejéből egy darabot. A kora miatt nem szeretne műtétet, de vennék neki csökkentett deutérium tartalmú vizet, hátha segítene rajta. Nem tudom melyik kellene neki és mennyi? Válaszát előre is köszönöm! Üdvözlettel:Márkus-Nagy Adrienn |
|
|
Mecseki Gyöngyi
2011-08-18 14:43 |
Tisztelt Hölgyem, Uram!
Édesapámnak szájrákja van. Most vagyunk túl a sugárzásos és kemoterápiás kezelésen.
Kérdésem a következő: kúraszerűen mennyi ideig kellene a Preventa-105 innia?
Amennyiben valmi szakanyagot is tudnánka küldeni az e-mail címemre, azt hálásan megköszönném Önöknek.
Tisztelettel:
Mecseki Gyöngyi |
|
|
Szabó Ildikó
2011-08-11 14:14 |
Szép jó napot!
A nővéremnek szeretném a vizet megvenni, de nem tudom melyik lenne neki jó.
Gyomorrákja van, áttétes a vékony és a vastagbélre. Sajnos inoperábilis.
Melyik vizet javasolják neki? Mennyi a napi mennyiség, amit el kell fogyasztania!
Köszönöm előre is a válaszukat! |
|
|
Sallós Ibolya
2011-08-09 08:03 |
Szép napot!Az lenne a kérdésem,hogy a párom apukájának a veséjében van a góc pont amit nem sokára ki vesznek,rossz indulatú is meg van neki áttétje is.Ha issza ezt a vizet,vissza húzódik a többi?És melyik fajtáját kell inni,mert láttam van belőle három félé.Mi a különbség köztük?válaszát előre is köszönöm!! |
|
|
Németh Judit
2011-07-28 17:48 |
Tisztel cim!Édesanyámnál végbéldaganatot diagnosztizáltak,de van áttét is.Mennyi esélye van a gyógyulásra... igya e a vizet,vagy sem.!
Köszönettel! |
|
|
János
2011-07-26 05:22 |
magam is nagyon beteg vagyok,szeretném ezt a vizet fogyasztani, de sanos nagyon drága,és nem tudom megvásárolni .én egy rokkant nyugdijas vagyok.nem tudom megengedni magamnak /rajtam kivül még nagyon sok beteg társam is.jó lenne valamennyire csökkenteni az árát.többen vásárolnának,és talán jobban menne az üzlet . |
|
|
Gyöngyné László Mária
2011-07-19 12:46 |
A lányom túl van 12 kemoterápiás kezelésen, közben folyamatosan itta a vizet. Eleinte a 105-set, majd kb. 3 hónapja a 85-set. Kérdésem, hogy most, a kemoterápia után melyik vizet, és mennyi ideig foyassza még. |
|
|
Tóth György
2011-07-15 13:50 |
Üdvözlöm!
A feleségemnek emlőrákja van és áttétje van a csontokra és szeretném megkérdezni hogy a deuterium mentes vizet mekkora adagban szedheti ha egyáltalán jó rá?
Vagy esetleg tudnak e más módszert javasolni?
Üdvözlettel:
Tóth György |
|
|
Dózsa Ágnes
2011-07-14 18:56 |
Tiszteletem!
Édesanyámat 2 hete műtötték gyomordaganattal. Szeretném megkérdezni, hogy a deutérium mentes víz kemoterápia mellett is iható-e, vagy ha a vizet issza a beteg, akkor elhagyható-e a kemo. Érdeklődnék hogy hol lehet megrendelni.
Köszönettel:
Dózsáné |
|
|
Auth Margit
2011-07-08 19:14 |
Jó napot kívánok!
Férjemnél tegnap rosszindulatú májdaganatot diagnosztizáltak.Érdeklődnék melyik vizet kezdje el fogyasztani,milyen adagban és mennyi ideig.Válaszukat előre köszönöm
|
|
|
Verna Margaréta
2011-07-08 19:02 |
Jó napot!
Tegnap kiderül Édesapámnál rosszindulatú májdaganatot diagnosztizáltak!Érdeklődni szeretnék melyik vizet kezdje el fogyasztani,adagolás,mennyi ideig..stb
Válaszukat előre is köszönöm. |
|
|
baglyas zsuzsa
2011-07-06 16:23 |
Szeretném megtudni, hogy cukorbetegségre
van-e valamilyen visszajelzés , hogy hatásos-e.
Köszönettel |
|
|
BOZSIK ERZSÉBET
2011-07-01 10:21 |
Tisztelt Cím!
Diagnosztizált végbél daganat (műtét előtt 1 hónap múlva) napi 1,5 liter deutérium mentes víz fogyasztása
hozhat-e eredményt javulást. Illetve mennyi idő elteltével tapasztalható változás.
Válaszukat előre is köszönöm.
|
|
|
Regős Istvánné
2011-06-09 10:13 |
Tisztelt Cím!
A deutériummentes víz fogyasztása mellett szedhetők-e a következők: búzafűlé/1 dl/nap, spirulina, chytosan, cordiceps, calcium/5oomg, cékla-és resveratrol por, fagyöngy-injekció-kúra, C vitamin.
Petefészek daganat miatt 2o1o.dec.21-én opoeráltak, mivel áttétek voltak a kismedencében(méh, petevezeték, cseplesz, vakbél) nagyműtétet hajtottak végre.
Fontos lenne pontosan tudnom, hogyan alkalmazzam a deutériummentes vizet, és az előírt kemoterápia mellett, vagy esetleg helyett is alkalmazható-e? A kemoterápia önmagában is rákkeltő tényező. Kérem mielőbb válaszoljanak!
Köszönettel, Judit |
|
|
Kincsesné Tóth Ildikó
2011-05-26 09:54 |
Tisztelt Cím!
Édesanyámnak jóindulató agydaganatai vannak, nagyon sok, már a csontjaiba is belenőttek. (a-tipusos meningeoma)Az orvosok már lemondtak róla, bírja, ameddig bírja. Az lenne a kérdésem, hogy édesanyámnak hat e a d-víz, ha igen, akkor melyik falytával kell kezdeni, hol juthatok hozzá jutányos áron?
Válaszukat előre is köszönöm.
Üdvözlettel: Ildikó
|
|
|
Szabó Judit
2011-05-25 22:47 |
Diagnosztizált vastagbéldaganat (műtét előtt van) esetén kisebb mennyiség - kb. 1 liter naponta - fogyasztása hozhat-e eredményt? |
|
|
Pozsonyi Edina
2011-05-21 08:46 |
Tisztelt Cím!
Érdeklődni szeretnék, hogy mikortól lehet szénsavmentes változatban kapni a Preventa vizet? Ugyanis végbéldaganattal operált betegeknek nem szabad szénsav tartalmú vizeket, üdítőket fogyasztani,én viszont nagyon szeretném ha édesapám minél hamarabb elkezdené alkalmazni a Preventát.
Esetleg hogyan megoldható, a szénsav eltávolítása, anélkül, hogy bármiféle minőség romlás következne be.
Válaszukat előre is köszönöm!
Pozsonyi Edina |
|
|
Pappné Sápi Judit
2011-05-15 19:15 |
Tisztelt Cim!
Érdeklődni szeretnék, hogy férjemet rosszindulatu tüdődaganattal mütötték 3 kemoterápiát vett fel. Melyik fajta vizet ajánlja és milyen mennyiségbe fogyasztva naponta.
Köszönettel várom válaszát.
Pappné Sápi Judit |
|
|
Ágoston Judit
2011-05-14 21:22 |
Tisztelt Hyd kft!
Segítséget szeretnék kérni önöktől abban hogy a megmaradt Preventa 105-ös vízet fogyaszthatja-e egészséges ember is.
Ha igen, milyen mennyiségbe,és mennyi ideig? |
|
|
Kolonics Nikolett
2011-05-13 13:12 |
Érdeklödni szeretnék hogy tüdödaganat(kemot most is kap).Melyik vizet ajánlanák. |
|
|
Hárshegyi Sándor
2011-05-02 14:52 |
Tisztelt Hyd kft!
Kérdezem, hogy a PREVENTA 125 fogyasztása alatt
lehet-e zöldpaprikát, paradicsomot, retket, zöldhagymát, répát zöldborsót nyersen fogyasztani? Cukorbetegeknek miért ajánlanak ke-
vesebbet fogyasztani a napi átl. 1,5-2liternél.
(Gyógyszerrel a cukrom átlagban 5,8-6,8 között van.)
Köszönettel: Hárshegyi S. |
|
|
LAJOS SZILVIA
2011-05-01 18:27 |
Tisztelt Hyd kft!
Segítséget szeretnék kérni önöktől a víz fogyasztásával kapcsolatban. Édesanyámnak melldaganata volt, 5 év elteltével csontrákot állapítottak meg nála, 4 éve kemoterápiás kezelést kap, szeretnénk kipróbálni a Preventa vizet, de nem tudjuk, hogy melyikkel kellene próbálkoznunk, mennyi ideig kellene inni és mennyiségileg mennyit. Ebben kérnénk a segítségüket. Előre is köszönjük. |
|
|
diószeghy erika
2011-04-18 08:44 |
szeretném megkérdezni, hogy cisztára is van-e hatása?mellcisztám van,mindkét mellemben kettő..érdemes lenne-e megpróbálnom,és ha igen milyen időtartamú kúrát?
köszönettel? |
|
|
Albu Agota Monika
2011-04-15 09:09 |
Tisztelt HYD. Edesanyamnak melldaganata volt, 30 sugar,6 kemo .Ra 1 evre agydaganat (attet) , masfel honapja volt megmutve ,most kapja a sugarat.Megszeretnem kerdezni hogy melyik fajta Preventa vizet igya es hogy Romaniaba hol lehet megvenni vagy van-e lehetoseg ide kuldeni.
Varom mielobbi valaszukat
Tisztelettel |
|
|
Barta Jánosné
2011-04-13 19:37 |
Tisztelt HYD kft
Melldaganatom volt,végégcsináltam 6 kemot,38 sugarat.
Most voltam hasi és mellkes CT-én a májon és a tüdön is észleletek nodulus gócot.Eredete ismeretlen .de áttét is lehet.
Kérem válaszoljon,hogy ihatom-e a vizet
ha igen melyiket és mennyi ideig,
Várom válaszukat.Kószónettel. |
|
|
Reményfy Valéria
2011-04-09 13:03 |
A Preventa alkalmazásával egyidejűleg lehet-e fogyasztani Culevit tápszert ?
Válaszukat előre is köszönöm! |
|
|
Terebesi Beata
2011-04-05 13:03 |
Tisztelt HYD. Egy ismerosomnek a tudejen es a majan veltek felfedezni daganatot, most kemoterapiara jar es szeretnem tudni melyik vizet es milyen napi mennyisegben kellene fogyasztania.
|
|
|
Oláh Tamás
2011-03-29 19:01 |
Gyárlátogatást, utazást szervezek az Önök cégéhez. Ott a helyszínen vásárolhatunk viszonteladói áron? Előreláthatóan kb 5 csomag 30 flakon preventa 105. Így mennyibe kerülne?
Üdvözlettel: Oláh Tamás Veszprém, +36302177748 |
|
|
Bogdán Anikó
2011-03-28 17:07 |
Tisztelt HYD!Az apósom 52éves,másfél éve mellrákja volt,megműtötték,eddig jól volt most derült ki,hogy a tüdejében,az agyában és a máján áttétek vannak.Szeretném megtudni,hogy melyik fajta Preventa vizet és milyen napi mennyiségben kellene fogyasztania.Kemoterápia mellett.Köszönettel:Bogdán Anikó |
|
|
Agócs István
2011-03-28 16:52 |
3 hónap csak P105 fogyasztása után a PSA 9-ről felment 36-ra( Diagnosztizált prosztata rák, csontáttéttel). Somlyai Úr szerint helytelenül táplálkoztam. Kérem írják meg és küldjék el nekem, milyen a helyes táplálkozás a preventa 105 kúra alatt, hogy folytathassam, amit elkezdtem.
Köszönettel várom válaszukat: Agócs István |
|
|
HYD Kft.
2011-03-28 14:48 |
Tisztelt Tóth Marian!
A termékrendelés belföldi magánszemélyek részére csomagküldéssel nem ingyenes szolgáltatás, a GLS csomagküldő céggel szállítunk, és az ő tarifáik alapján számlázzuk ki a fizetendő díjat, melyet feltüntettünk weboldalunkon a "Vásárlás, megrendelés" fül alatt.
Üdvözlettel: HYD Kft. |
|
|
TÓTH MARIAN
2011-03-28 10:00 |
Érdeklődni szeretnék a következőkről.
A honlapon a Preventa víz megrendelésénél az van feltüntetve, hogy magánszemély részére
a szállítási díj nem kerül felszámításra.
Az én számlámon E1125/2011 viszont az 5.720 Ft szállítási díj számlzva lett és azt ki is fizettem.
Szeretném tudni, hogy valóban ingyenes-e a szállítás és ha igen, akkor nálam miért kellett azt megfizetni.
Köszönettel,
Tóth Marian |
|
|
Fodor Lívia
2011-03-26 19:36 |
Érdeklődni szeretnék, hogy lehet e MKB egészségkártyával fizetni a vízért?
Köszönettel
Fodor Lívia |
|
|
HYD Kft.
2011-03-21 11:53 |
"Szabad vélemény" beírásra ezúttal sem tudunk érdemben reagálni, mivel a névtelen bejegyzés konkrét kérdést nem tartalmaz, kizárólag szubjektív, vádaskodó megállapításokat.
A deutériummegvonás tudományos értéke, az eljárás hatékonysága az internetes oldalainkon (www.hyd.hu, www.preventa.hu, www.deuteriumdepletion.com) elérhető tudományos és klinikai eredmények alapján ítélhető meg.
Az eljárással kapcsolatban feltett konkrét kérdésekre készséggel válaszolunk, azonban általánosságban megfogalmazott, szubjektív megállapításokra, véleményekre nem kívánunk reagálni.
HYD Kft.
|
|
|
Wenczlné Zsuzsa
2011-03-18 20:38 |
Tisztelt HYD!
Férjemet tavaly februárban műtötték agydaganattal. Azóta folyamatosan kemoterápiát alkalmaznak nála. Egy éve issza a Preventa105-öt. (sajnos nem annyit, mint szeretnénk, de nagy ára van) Az lenne a kérdésem, hogy ha ezidáig bevált, akkor érdemes-e váltanunk a 125-re? Ugye az az erősebb? Válaszukat köszönöm
Tisztelettel
Zsuzsa |
|
|
szabad velemeny
2011-03-18 17:12 |
Sziasztok emberek.
Csak anyit a preventa hatalmas jotekony hatasahoz es az egesz vezetoseg hozaalasahoz hogy: par napja irtam mailt es a forumba is egyetlekn kerdes arra vonatkozoan? miert facsarjak ki a szerencetlen beteg embert meg az utolso fillerebol es miert ojan rohadt draga? a valas annyi volt hogy az emailemre senki nem irt visza es a forumbol toroltek a kerdesemet barmijen hozaszolas nelkul.
szoval csak jol gondoljatok meg ez e a kovetkezo farmaceiut ceg aki csak a penzert kapalodzik;)
preventa Pr managering> csak gratulalni tudok. a hozaalasotok tuti eggyes;)
a termeket tobe nemvveszuk meg van eleg a haszonlo meregdraga lottybol. |
|
|
Papp Sándorné
2011-03-18 15:38 |
Tisztelt HYD!
A jobboldali alsó végtag vénás duplex doppler vizs. során / pár éve mélyvénás trombózisom volt/ a lelet végén következő megjegyzés állt:
A poplitealis árokban a femur lateralis condylusa fölött egy
3mm-es kerek jól határolt echoszegény képlet figyelhető meg.
Továbbá a vérvételnél a CRP 14.8 értéket mutatott, de ezt az asztmámnak tudtuk eddig be.Fél év mulva kell visszamennem kontrollra.
Megijedtem, az orvos azt mondta, ez egy kis ciszta.
Az a kérdésem Önökhöz: javasolják-e addig is a csökkentett deutérium tartalmú víz fogyasztását, és ha igen, akkor melyiket fogyasszam?
Köszönöm a válaszukat., a segítségüket.
Üdvözlettel Papp Sándornél
71 éves vagyok. |
|
|
Varró Mariann
2011-03-18 12:51 |
Kedves HYD kft!
Édesapámnak egy hónapja fedezték fel, hogy a jobb oldali tüdeje tele van vízzel, amiben rosszindulatú sejteket találtak a tüdejében, azelőtt fitt és egészséges volt. A mellkas rtg. áttétet mutatott az egész mellhártyára, de konkrét daganatot eddig még nem találtak :( Viszont egyre elesettebb állapotba van, 20 kg-t fogyott, gyenge, fekszik egész nap. A doktornő azt mondta már nincs mit tenni, még a kemot se javasolta. Áttérte is gyanakodnak az agyban, de még azt se diagnosztizálták. 72 éves. 3 hete adom neki a 105-ös vizet, de nem változik semmi, fájdalmai ugyanugy megvannak, tudom csodát ne várjak, de segíthet még ebben az állapotban a víz? És hallottam, hogy csak engedéllyel adható a 85-ös víz, vajon neki javasolt vagy nem? Mert ugy hallottam, hogy csak mütött, kemon tullévő betegnek javasolják.
Nagyon megköszönném a válaszát, hogy mit tudnék tenni, hogy ha nem is megmenteni, de legalább nyerjünk egy kis időt még vele :(
Létezik innen még kiút? Döbbenetes, hogy egy hónap alatt, hopgy leveszi a betegség az embert a lábáról és az orvosok le is mondanak róla. |
|
|
Fincziczki Máté
2011-03-17 16:08 |
Üdvözlöm!
A minapokban édesanyámnál sajnos újra kialakult rákot diagnosztizáltak. Mivel már az előző kemoterápiás kezelést sem viselte a legjobban, most nem igazán szeretne egy újabba belevágni. Én már többször is hallottam a csökkentett deutérium-tartalmú vízről, és nagyon bízom benne, hogy e termék fogyasztásával elkrülhetné a kemoterápiát. Kérem világosítson fel róla, hogy hogyan is műkodik ez a kúra, miből?-, mennyit?-, hogyan? kell alkalmazni a vizet, mit ajánl a gyógyulás érdekében?
Várom mielőbbi válaszát:
egy édesanyjáért nagyon agódó gyermek |
|
|
Dobos Ildikó
2011-03-16 12:29 |
2010 júliusában mütötték 10 éves Maci nevű németjuhász kutyámat rosszindulatú méhdaganattal. Semmilyen kezelést nem akartam neki utána,csak a csökk. deut. vizet,amit az előirás szerint adagoltam naponta. Kb 12 üveg fogyasztása után most kiváloan van a kutya és gazdái is!
Köszönjük a gyógyulást! |
|
|
HYD Kft.
2011-03-16 10:41 |
Tisztelt Vass Zoltán!
A zöldségek és gyümölcsök a természetes koncentrációban tartalmazzák a deutériumot (140-150 ppm), ezért a Preventa mellett a préselt gyümölcs- és zöldséglevek fogyasztása csak korlátozott mennyiségben javasolt (2-2,5 dl/nap).
Tisztelt Kovács Ildikó!
E honlap bal oldali menüpontjai közül a "Hol vásárolhatók meg a Preventa termékek?" fülre kattintva, megtekintheti a debreceni forgalmazó elérhetőségeit.
Személyes jellegű kérdésére e-mailben válaszoltunk.
Üdvözlettel: HYD Kft.
|
|
|
Szűcs Brigitta
2011-03-16 09:56 |
Tisztelt HYD!
A következő kérdésemre szeretnék választ kapni. Édesanyámnál, tüdőrákok és agyi illetve csont áttétet diagnosztizáltak 2010 októberében. 2010 december eleje óta folyamatosan csakis kizáróan a preventa 105 vizet fogyasztja. A kezés és több alternatív gyógymód hatására, ma már teljes tiszta a koponyacsont és agy is! :) Mikor kell áttérni a preventa 85-re, illetve kell e szünetet tartani a két víz fogyasztása között?
Válaszukat előre is köszönöm!! |
|
|
KOVACS IKDIKO
2011-03-13 11:51 |
udvozlom onoket!
szeretnemtudni hol tudom debrecende megvasarolni az on preventa vizuket ? szeretnem ha apukam a kemoterapia es sugar utan ezt is fogyasztana mivel tavaly aprilisban volt egy 8 cm daganat a tudoben amit kioperaltak egy darab lebennyel eggyutt majd rogton kapott kemot es sugarat vegul egfr vizsgalatot amely eredmeny a 19 es axon megjelent a mutacio ezert mar haromattetje lett a gerincen 1-1 cm mindeggyik ezert megint kap sugarat es varjuk az engedelyta az erlotinib(tarceva)gyogyszerre . ertesultemerrol a vizroles szeretnemtudni hol tudnambeszerezni es valami tanacsot szeretnek kapni mert en nagyvaradi vagyok es debrecen lenne a leg kozelebb a beszerzesehez
elore is koszonom! |
|
|
Vass Zoltán
2011-03-12 18:32 |
Üdv!
A kérdésem a következő lenne, hogy a házilag készített zöldség és gyümölcs levek deutérium szintje mennyi? Azért kérdezem, hogy a deutérium mentes vízzel folytatott kúrával egyidejűleg zöldség-gyümölcslé (kb. napi 1 L) fogyasztható e? Előre is köszönöm a választ! |
|
|
Szabo Rozalia Helen
2011-03-10 17:45 |
Édesanyámnál tavaly januarban kb. 4 cm nagyságu rosszindulatu daganatot diagnosztizaltak...A testvérem hallott a Preventa vizrol,amint a kezunkben volt a pontos vizsgálati eredmény,anyukám elkezdte fogyasztani a vizet. A mutét utan a sebész kozolte velunk,hogy a daganat kisebb volt a vártnál!Osszezsugorodott!!!
Néhány nyirokcsomot is el kellett hogy távolitsanak,az áttétek miatt...
Rettenetesen féltunk...
Anyu kitartoan itta a preventa vizet,tartotta a dietát,igyekeztunk sokat nevetni,akkor is amikor mindenkinek sirni lett volna kedve...
Elkezdtuk a chemoterapiat is,de 4 kezelés utan édesanyám visszautasitotta.Aki ismeri ezeket a kezeléseket,nagyon jol tudja,hogy miért...
Ma,boldogan mondhatom,hogy a legfrissebb vizsgalatok szerint édeanyám egészséges!!!!
Folytatja a Preventa viz fogyasztását,Somlyai professzor ur felugylete alatt,jo a kozerzete,hizott,és igyekszunk minél kevesebbet gondolni az elmult évre!!!
Ezuton is szeretném megkoszonni Szucs doktor ur munkajat,aki édesanyámat mutotte,és a mutét utan mindenben támogatta. Biztos vagyok benne,hogy látogatja az oldalt,és eljut hozza az uzenet!
Koszonom a Hyd Kft. minden dolgozojának a munkáját,kedvességuket és segitokészséguket!!!
Es utolsoként,de tiszta szivbol es nagyon boldogan szertném megkoszonni Somlyai ur munkáját!!Hatalmas mérfoldko a gyogyitasban mindaz amit felfedezett!!Remélem,hogy hamarosan az osszes korhaz,orvos,gyogyszergyár...egyzuttmukodve Onokkel fog gyogyitani,biztos lényegesen jobb eredményekkel,mint ahogy a Preventa viz nélkul torténik...!
Nekunk,visszaadta az édesanyánkat!!!
Mindenkinek ajánlom,bizalommal forduljanak a Hyd Kft.-hez!
Koszonettel,
Szabo Rozalia Helen |
|
|
HYD Kft.
2011-03-10 09:05 |
Tisztelt Érdeklődők!
A vendégkönyvbe írt személyes jellegű bejegyzésekre közvetlenül a kérdezőnek válaszolunk. A vendégkönyvbe leginkább tapasztalataikat, észrevételeiket várjuk; kérjük, kérdéseiket munkatársainknak tegyék fel a fenti elérhetőségek valamelyikén!
Köszönettel:
HYD Kft. |
|
|
Csóka Viktória
2011-03-10 08:47 |
Édasanyám 2 hete issza a Preventa 105-ös csökkentett deutériumos vizet. A víz ivásának elkezdése után 2 nappal érezte, hogy nagyon kevés nyál képződik a szájában, a nyelve folyamatosan fehér, száraz, és úgy érzi, mintha szódabikarbónát szopogatna folyamatosan. Azt mondja nagyon kellemetlen, és a torkáig, nyelőcsövekig érződik. Nem hagyta abba a víz fogyasztását, de sajnos napról napra erősebbnek érzi ezt a maró jellegű hatást. Szeretném megtudni, hogy másoknak is voltak-e ilyen, vagy hasonló jellegű tapasztalatai, és hogy kell-e átváltsunk a 85-ös vízre, ha igen, mennyi idő múlva.
Mihamarabbi válaszukat várva: Csóka Viktória |
|
|
HYD Kft.
2011-03-07 09:54 |
A Preventa termékek megrendelhetők a HYD Kft.-től akár telefonon (06 1/365-1660), akár e honlap bal oldali menüpontjai közül a "Vásárlás, megrendelés" fülre kattintva.
Üdvözlettel:
HYD Kft. |
|
|
Garai Zsuzsanna
2011-03-04 21:16 |
T.c.
Férjemnek tüdőrákja van. Olvastam a "Preventa"-ról és sikerült is pár nap után hozzájutnunk a Dél-komáromi Tesco-ban lévő patikában. Mivel férjem nyugdíjas, az én keresetem meg alig méltó említésre, csupán 10 db. kétliteres palackot tudtunk venni. Amikor már majdnem elfogyott, ismét szerettünk volna venni, de három hétbe került, mire elcsíptünk újabb 9 palack vizet. Kérdésünkre a válasz mindig az volt, hogy hiánycikk. Nem tudom, hogyan lehetne megrendelni, mivel csak belföldi szállításról lehet olvasni. Ha már Únióban élünk, ahol nincsenek határok, miért nem lehet Észak-Komáromból is rendelni?
Tisztelettel
G.Zs |
|
|
Bettike
2011-03-01 05:41 |
Tisztelt HYD Kft.!
A hallóidegekből kiinduló jóindulatú 3 cm-es daganatot diagnosztizáltak a fejemben. Amint megtudtam, elkezdtem fogyasztani a Preventa vizet. Ismerőstől kaptuk, ezért 2 karton 85-össel kezdtem. A fejfájásaim elmúltak, fáradtságérzetem, illetve nyomásérzet a fejemben szintén nincs azóta. 2 hét 85-ös fogyasztása után, most jön a 3. hét, 105-ös vízzel folytatom a kúrát. Olvastam, hogy a fokozatos deutériummegvonás a jó kúra lényege. Nagy baj, hogy a két karton 85-össel kezdtem? Most a 105-öset iszom. Meddig fogyasszam? Vannak-e tapasztalataik a víz fogyasztásával kapcsolatban jóindulatú agydaganat esetében? Általában a 105-ös vizet árulják mindenhol. A 85-ös vizet hol és mennyiért tudom beszerezni? Várom válaszukat! Tisztelettel: Bettike |
|
|
Demjen Belane
2011-02-28 08:35 |
mehtest rosszindulatu daganatot allapitottak meg,szeretnem tudni melyik szamu vizet ihatom es mennyit.valaszat elore is koszonom
demjenne |
|
|
M. Zsuzsa
2011-02-24 21:25 |
Tisztelt HYD Kft.!
Olvasva a bejegyzéseket, bizalommal fordulnék Önökhöz. Édesanyámnak myeloma multiplexe van. Melyik típusú vizet ajánlanák részére?
Válaszukat előre is köszönöm,
"egy beteg kisnyugdíjast finanszírozó" |
|
|
Kalamusz Mihályné
2011-02-19 11:08 |
Medig kell inni a105 öst mikor kell át állni a 85őtősre
üdv. kalamuszné |
|
|
koszovánné pocók anita
2011-02-18 14:13 |
Mi a különbség a preventa 125 és a 105 között melyiket érdemes megvenni
válaszát köszönöm |
|
|
Baricsa Annamária
2011-02-17 12:20 |
Tisztelt HYD kft. ! A kérdésem az lenne hogy egy rákos beteg számára melyik víz a jobb a 85-ős , vagy a 125-ős ? És mennyi ideig kell fogyasztani ,kell-e szünetet tartani . vagy folyamatos fogyasztani kell? Van-e emberi fogyasztásra alkalmas deutérium mentes víz a forgalomban? |
|
|
HYD Kft.
2011-02-17 11:21 |
Tisztelt Toll Katalin!
A csökkentett deutériumtartalmú víz előállítása a normál víz (H2O) és a nehézvíz (D2O) eltérő fizikai-kémiai tulajdonságain alapul. A csökkentett deutériumtartalmú víz előállításakor azt használjuk ki, hogy az illékonyságbeli különbség következtében a normál víz forráspontján a folyadékkal egyensúlyban lévő vízgőzben kb. 2,5%-kal kisebb a deutériumtartalom, mint a folyadékfázisban. Többször megismételve az elpárologtatást, ami ipari méretben desztillációs tornyokon történik, a víz deutériumtartalmát tetszőleges mértékben lecsökkenthetjük. Ezzel a módszerrel állíthatunk elő 25-110 ppm deutériumtartalmú vizet.
Üdvözlettel:
HYD Kft.
|
|
|
Toll Katalin
2011-02-16 20:38 |
Tisztelt HYD Kft., engem az érdekelne, hogy hogyan és milyen eljárással állítják elő a csökkentett deutérium tartalmú vizet /ha lehetne kicsit részletezve/. Válaszukat előre is köszönöm. |
|
|
Südi
2011-02-14 17:36 |
Jó napot!
Biztos vagyok benne, hogy ez a víz nagyon jó hatású, de nagyon elszomorító, hogy a legtöbb ember számára megfizethetetlen. Egy 70.000 forintos nyugdíjból sajnos nem tudja valaki finanszírozni ezt a lehetőséget. Elhiszem, hogy a törzskönyvezés nagyon hosszadalmas, remélem mihamarabb sikerül. Ha egy palack ára 1000 Ft körül mozogna, szerintem számottevően megsokszorozódna a vásárlók száma is. Olvastam, hogy az előállítás is nagyon drága, de hátha lehetne keresni jóakaratú támogatókat akiknek a segítségével minden beteg embernek lehetne reménye a gyógyulásra. |
|
|
Katona Réka
2011-02-12 08:12 |
Jó napot kívánok!
Megvásároltuk a DD vizet úgy 1 hete. Időközben egyik ismerősünk hozott nekünk Avemar granulátumot, amit vízben elkeverve kellene fogyasztani a terápiás tünetek enyhítésére.
Kérdésem az lenne, használhatjuk-e a vízben elkeverve az Avemart is kiegészítésként, vagy nem ajánlott? Köszönöm! |
|
|
Lingurár Renáta
2011-02-11 17:43 |
Tisztelt HYD Kft !
Az a kérdésem lenne, hogy a Preventa termékeik közül melyik a leg erősebb? A 85, 105 illetve a 125- ös Preventa?
Válaszát előre is köszönöm.
|
|
|
HYD Kft.
2011-02-10 09:29 |
Kedves Zoltán!
A Preventa termékek nevében lévő szám az adott ivóvíz deutériumtartalmát adja meg ppm-ben. Kérdéseire e-mailben válaszoltunk.
Tisztelt Érdeklődők!
A vendégkönyvbe írt személyes jellegű bejegyzésekre közvetlenül a kérdezőnek válaszolunk. A vendégkönyvbe leginkább tapasztalataikat, észrevételeiket várjuk; kérjük, kérdéseiket munkatársainknak tegyék fel a fenti elérhetőségek valamelyikén!
Köszönettel:
HYD Kft. |
|
|
Zoli
2011-02-09 17:12 |
Tisztelt HYD KFT.
- Azt szeretném kérdezni, hogy a Peventa-125,,105és-85 között mi a külömbség ?
És rákos betegnek melyik a leghatásosabb ?
Mi most vettünk peventa-125 de csak most látom, hogy 3 fajta van belőle |
|
|
Zsembi
2011-02-08 21:43 |
Üdvözlök mindenkit.
Milyen undorító, hogy még ezen is mennyi pénzt keresnek. Én elhiszem, hogy az elő állitásra fogják de egy kis nyugdijas ezt hogy fizetni ki? |
|
|
HYD Kft.
2011-02-08 09:58 |
Tisztelt Érdeklődők!
A vendégkönyvbe írt személyes kérdéseikre e-mailben, közvetlenül a kérdezőnek válaszolunk.
HYD Kft. |
|
|
Kelkó Réka
2011-02-08 09:54 |
Jó napot kivánok!
A kedvesem édesannyánál 2010 december 27én diagnosztizáltak májrákot a májának a 20%ka épp és már áttétek keletkeztek a tudon és a gyomorban. Kemoterápiát még nem kaphat mert nagyon gyenge a szervezete. Azt szeretném kérdezni, hogy melyik vizet tudnák ajánlani és, hogy szlovákiából nem e lehetne megrendelni?
Várom válaszukat és elore is koszonom |
|
|
Mária
2011-02-07 15:39 |
Jó napot kívánok!
Anyukámon 1,5 éve állapították meg a bal lapockáján lévő tumort,amit sikeresen eltávolítottak de 2010 nyarán tüdőákot állapítottak meg nála amire kemoterápiát irtak ki neki amit fel is szedett de nem hatott mert nőlt neki a szét szort tumort. az szeretnénk kérdezni Önöktől hogy melyik vizet ajánlják neki kezdésül és hogy mennyi időre?
Válaszukat elsőre is köszönöm! |
|
|
HYD Kft.
2011-02-07 14:52 |
Tisztelt Nagy Lajos!
Évek óta megbízható szállító partnerünk az országos hálózattal rendelkező GLS cég. A csomagküldés díjainak megállapításánál az ő tarifáikat használjuk, melyek az ország területén belül egységesek.
A díj nagyobbrészt a csomagok darabszámától és súlyától, másrészt az utánvét összegétől függ, ez feltételezhetően más csomagküldő cégeknél is így működik. A mi termékeink pedig sajnos súlyosak, egy köteg Preventa-105 több, mint 12 kg, egységdobozunk pedig, amelybe két köteg fér, majdnem 25 kg. Így a Preventa szállítási költsége nem hasonlítható össze például egy könyv csomagküldési díjával.
A GLS másik előnye, hogy az utánvéttel is foglalkozik, míg a legtöbb csomagküldő cég csak a szállítást vállalja, a pénz kezelését nem.
Egyébként a Preventa termékeket nemcsak megrendelni lehet, boltjainkban, illetve gyógynövényboltokban, gyógyszertárakban is megvásárolhatóak - ez esetben a termék szállításáról mindenki maga gondoskodik.
HYD Kft. |
|
|
HYD Kft.
2011-02-07 13:59 |
Tisztelt Tóth Kálmánné!
A csökkentett deutériumtartalmú készítményt állatgyógyászati célra már 1999-ben törzskönyvezték, a humán törzskönyvezéshez további klinikai vizsgálat lefolytatása szükséges.
Cégünk elsődleges célja, hogy az eljárás részévé váljon az onkológiai terápiának, és a betegek támogatással juthassanak hozzá a készítményhez.
HYD Kft. |
|
|
Tóth Kalmánné
2011-02-07 12:43 |
Érdeklődnék mikkor lesz a víz gyógyszerként törzskönyvezve, mert akkor nagyon sok beteg hozzá juthatna az orvos által felirt recepre,igy egy vagyonba kerül a havi addag.Vagy ez is csak olyan csodaszer?ha hiszünk benne akkor meggyógyulunk. |
|
|
Kiss Andrea
2011-02-06 15:42 |
Érdeklődnék,hogy gyermekek fogyaszthatják-e a Preventa 125 elnevezésű vizet?
Köszönettel:Kiss Andrea |
|
|
Romsics Róbert
2011-02-05 19:39 |
Sajnos még nincs tapasztalatom mert nem tudom,hol vásárolható meg például a deutérium mentes víz . |
|
|
Nagy Lajos
2011-02-05 19:39 |
Szerencsére nem érintett a családban senki sem, csupán egy TV műsor után érdeklődtem a termék iránt. Botrányosnak tartom, hogy a szállítási költség ilyen magas. Más csomagküldő szolgáltató a mostani ártól olcsóbban igénybe vehető lenne, így a betegek a megtakarított összeget is a termék vásárlására fordíthatnák.
Lehet, hogy sokaknak néhány forintom múlik az élet. |
|
|
Szaffi77
2011-02-04 09:58 |
Érdeklődnék, hogy hol lehet azt figyelemmel kisérni, mikor lesz gyógyszerként a készítmény törzskönyvezve? Utoljára 2009.03.30-i bejegyzést találtam. Hol tartanak most? És ha utasították már vissza, annak mi volt az oka? Ki vállalja fel azt, ha egy készítmény segít, annak ellenére nem teszik elérhetővé? Pedig az itt segítséget kért emberek fizetéséből is ugyanúgy vonják az egészségbiztosítást, és fizet utánnuk a cég. És ez most az egészségbiztosítást minősíti, nem Önöket!
Válaszukat köszönöm |
|
|
HYD Kft.
2011-02-02 09:29 |
Tisztelt Molnár Edit!
Igen, van. Kérjük, kattintson a www.preventa.org oldalon az Order - Shop menüpontra, és onnan indítsa el a megrendelést!
Üdvözlettel:
HYD Kft. |
|
|
Molnár Edit
2011-02-01 14:23 |
Tisztelt Ügyintéző,
Érdeklődnék, hogy van-e lehetőség Szlovákiába rendelni a termékből? |
|
|
Toka Timea
2011-01-12 11:41 |
Jo napot kivanokl!edesanyamnak szeptemberben allapitottak meg tüdödaganatot,agyi attettel.A fejet megmütöttek,plusz most kap egy gamma sugarat.A tüdejere elkezdtek a kemoterapiat,mellette elkezdte fogyasztani a 105 ös vizet 2 hete.A tüdejen nagy a tumor,6 cm es adenocarcinoma.Kerdesem az lenne,mikor valtson at 85 ös vizre,es segit e ha csak 1 litert iszik meg naponta,sajnos anyagilag csak ennyit tudunk biztositani.Valaszat elöre is köszönöm.Üdv:Toka Timea |
|
|
Boross Lajosne
2010-12-13 10:01 |
Tisztelt Cím!
Édesapámnak csontáttétes prosztata daganata van. Kb egy hete issza a Preventa 105-öt.
Kevés információt találtam arról, hogy milyen ételeket fogyasztahat a kezelés alatt.
Anandront szed, 2 hónapos Depo injekciót, és Zometa infúziót kap havonta.
Fresubin drink táplálékkiegészítőt iszik napi 2x 2 dl-t. E mellett Varga Gábor gyógygombáiból fogyaszt már kb. 1 hónapja.
Sokat fogyott, nincs étvágya, de jól estek neki a tejtermékek. A tájékoztató szerint azokat nem javasolják preventa mellett.
Ehet-e pl. joghurtokat, és ezt az étrendkiegészítőt? Mennyire befolyásolják a szedett termékek az ital hatását, és az,ha nem tud meginni csak 1 litert naponta? |
|
|
Boross Lajosne
2010-12-13 10:00 |
Tisztelt Cím!
Édesapámnak csontáttétes prosztata daganata van. Kb egy hete issza a Preventa 105-öt.
Kevés információt találtam arról, hogy milyen ételeket fogyasztahat a kezelés alatt.
Anandront szed, 2 hónapos Depo injekciót, és Zometa infúziót kap havonta.
Fresubin drink táplálékkiegészítőt iszik napi 2x 2 dl-t. E mellett Varga Gábor gyógygombáiból fogyaszt már kb. 1 hónapja.
Sokat fogyott, nincs étvágya, de jól estek neki a tejtermékek. A tájékoztató szerint azokat nem javasolják preventa mellett.
Ehet-e pl. joghurtokat, és ezt az étrendkiegészítőt? Mennyire befolyásolják a szedett termékek az ital hatását, és az,ha nem tud meginni csak 1 litert naponta? |
|
|
böte erika
2010-12-02 17:37 |
a preventa 105 fogyasztása mellett,lehet e táplálékkiegészitőket szedni(jó minőségű,természetes vitaminok)köszönöm |
|
|
HYD Kft.
2010-12-01 10:27 |
Tisztelt Illés Józsefné!
Az elmúlt közel húsz évben semmilyen gyógyszerkölcsönhatásra nem derült fény a csökkentett deutériumtartalmú víz alkalmazásakor. Ilyen hatás nem is valószínűsíthető, miután nem viszünk be a szervezetbe semmilyen idegen molekulát, kizárólag a szervezet vízterének deutériumtartalmát csökkentjük.
Az orvos által rendelt gyógyszereket az orvos előírásának megfelelően szedje.
HYD Kft.
|
|
|
Illés Józsefné
2010-12-01 09:58 |
Magas vérnyomásra, szívritmuszavarra szedek gyógyszereket, plusz még vérhígítót. Kérdésem az hogy nincs -e valamilyen kedvezőtlen hatása a gyógyszerekre. Preventa 105 iszom.
Válaszukat köszönöm! |
|
|
HYD Kft.
2010-11-15 10:51 |
Tisztelt Farkas Szabolcs!
Köszönjük észrevételeit!
Jól ítéli meg a helyzetet, a megoldás valóban a gyógyszerként való törzskönyvezés, a támogatás megszerzése. Ebben az esetben mentesülhet a beteg a költségektől, miközben a társadalombiztosítás jelentős megtakarításra tehetne szert, mivel az eljárás kiemelkedő hatékonysága mellett rendkívül olcsó (összevetve más konvencionális terápiákkal).
Cégünk folyamatosan azon dolgozik, hogy a deutériummegvonás szakmai elismertségét javítsa, ezt új kutatási eredményekkel, kifogástalanul kivitelezett klinikai tesztekkel igyekszik elérni, emellett igyekszünk a termékek önköltségét csökkenteni, de az energiaárak folyamatos emelkedése mellett már az is nagy „eredmény”, hogy termékek ára az elmúlt pár évben nem emelkedett.
Üdvözlettel:
HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. |
|
|
SÁRKÖZI HELÉNA
2010-11-09 21:25 |
Szeretnék érdeklödni!!
Nagybátyámnak 8 honapal ezelöt rosz indulatu daganatal meg mütöték és ujbol ki ujult a daganat
és már a vérében is bent van a rák!!
bocsánat de én nem tudom szakszerüen leirni!!
szeretnék érdeklödni hogy a preventa viz még segitene rajta?és ha igen melyik fajta
válaszukat várom
köszönetel ::Sárközi Heléna |
|
|
FARKAS SZABOLCS
2010-11-07 11:55 |
Tisztelt HYD Kft!
Érdekes módon, kisállatgyógyászati területen leltem rá a DDW-25 vízre, és ezt követően jobban szétnézve ismerkedem egyelőre a preventával.
A családunkban édesapámnak kiújuló,rosszinadulatú hólyagdaganata van
többször műtötték már lézeres kezeléssel, a vérképe sem jó. Gondoltam, itt egy jó lehetőség, próbáljuk ki a preventát!
A "feketeleves" a termék ára. Számunkra elkeserítően drága termék, hiszen egy 70.000 forintos nyugdíjból hogyan lehet egy közel 50.000 forintos havi kúrát biztosítani? Szerintem sehogy sem. Ne értsék félre, én sokmindent elhiszek. Elhiszem a költséges előállítási eljárást, és valahol azt érzem, hogy a gyógyszeripari lobbi miatt esetleg nem megy a gyógyszerré való nyilvánítás, hiszen egy esetleges támogatásban tönkre menne a magyar egészségpénztár.....
Mégis, azt kívánom Önöknek, hogy minél hamarabb érjék el azt, hogy bármilyen szinten is, de támogatott legyen a termék, vagy bár lokálpatrióta vagyok, de keressenek olyan befektetőt, akár külföldit, aki szerepet vállalna abban, hogy egy palack víz kifizethető legyen annak is, akinek nincs pénze. Mert az egészséghez mindenkinek joga van. Annak is, aki szegényebb.
Véleményem szerint egy palack preventa víz ha 5-800 forint között kapható lenne, tömegek fogyasztanák. A kevesebb néha több, ha Önökön múlik. Ha nem, szorítok maguknak, keressenek, kutassanak befektetőt, technológiát OLCSÓBB ELŐÁLLÍTÁSÉRT!
Tisztelettel:
Farkas Szabolcs |
|
|
simon gézáné
2010-11-05 16:11 |
Tisztelt hyd kft.
Érdeklődnék hogy ha be megyek érte,akkor miért ,kell csomag küldő szolgáltatást igénybe vennem.
maradok tisztelettel. Simon Gézáné |
|
|
HYD Kft.
2010-10-26 15:34 |
Tisztelt Hegedűs Jánosné!
Köszönjük bejegyzését.
A Preventa termékek árát a gyártási technológia nagy energiaigénye határozza meg elsődlegesen, jelenleg sajnos nem áll rendelkezésre olcsóbb eljárás, amellyel csökkenteni lehetne a víz deutériumtartalmát.
Cégünk kedvezményes vásárlási lehetőséget biztosít budapesti szaküzleteiben (www.preventa.hu, „Vásárlás, megrendelés”, „Hol vásárolhatók meg a Preventa termékek?”), ahol 18 vagy annál több palack egyszerre történő vásárlása esetén 10% kedvezményt adunk.
November 20-án a Kék Golyó 20. válaszadó klubban tartandó rendezvényünk alkalmával minden Preventa terméket kedvezményes áron árusítunk mennyiségtől függetlenül (a válaszadó klub programjai a www.preventa.hu oldal kezdőlapjának bal alsó sarkára kattintva tekinthetők meg).
További támogatásért a daganatos betegeket segítő alapítványokhoz fordulhat kérelemmel.
HYD Kft. |
|
|
Hegedűs Jánosné
2010-10-23 08:49 |
Csak egy kérdés.
Gyermekemmel idestova 4 hónapja itatjuk a Preventa 105-ös gyógyvizet.Biztos ennek köszönhetően remekül reagál a terápiákra,jó közérzete van,eddigi eredményei negatívak.
Egy hatalmas bibi van.Nagyon nehéz biztosítani neki (niután táppénzen vagyok azóta)a majdnem napi 1 palack(kb.1,5-1,8 l víz adását).
Rhabdomyosarcomája van,4,5 éves.Mindent meg akarunk tenni,hogy felnőtt lehessen.Aktív terápia januárig tart,most még sugarat is kap.Mindezt rohangálva éli meg,ami tuti,hogy a víz hatékonyságának is köszönhető.
Összegezve:Nagyon szeretnénk továbbra is biztosítani neki ezt a terápiát,mert nagyon hisszük,hogy JÓ,de anyagilag nagyon megterhelő.Lehet-e önöktől erre segítséget kérni? |
|
|
HYD Kft.
2010-10-21 09:36 |
Tisztelt Papp Károlyné!
A "Vásárlás, megrendelés" menüponton belül a "Fogyasztói árak" alatt találja a Preventa termékek alap- és kedvezményes árát.
Személyes kérdésére levélben válaszolunk Önnek.
HYD Kft. |
|
|
Papp Károlyné
2010-10-20 17:40 |
tudni szeretném tűdőrákra mennyire hatásos ez a deuntrériumos víz . és pontosan hogy éri meg jobban nagyobb tételben ezt megvásárolni
az apósomnak lenne rá szűksége és ők kis nyugdíjasok ezért érdekené hogy lenne e nagyobb kiszerelés olcsóbban köszönöm |
|
|
ilona
2010-10-13 11:37 |
a testvérem 27 éves,sclerosis tuberosa nevu betegségben szenved,szeretném megtuni,hogy fogyaszthatja e a vizet,es milyen menyiségben?nagyon szépen koszonom a válaszát. |
|
|
HYD Kft.
2010-08-17 14:43 |
Tisztelt Kovács Béla!
Publikációink sorát (melyet a www.hyd.hu oldal HYD-tudomány fülén belül is megtalálhat) a közeljövőben egy, az Orvosi Hetilapban megjelenő szakcikkünk bővíti. A betegek tollából és szájából származó valós történeteket pedig a „Velem történt” fülre kattintva, illetve a „Videók” rovatban találja.
Üdvözlettel: HYD Kft.
|
|
|
Kovács Béla
2010-08-17 13:29 |
Tisztelt HYD Kft!
Sajnos a betegek objektív mércét, -nyugodtan mondhatom- nem ismernek. Függetlenül attól, hogy jómagam is hiszek a víz "erejében" meg kell mondjam, nem tudom, hogy ideát, avagy odaát van az igazság. Igazából, a tudományos publikációjukat kicsit kevésnek találom. Tovább rontja a helyzetet, hogy nagy általánosságban, az onkológustól gyakorlatilag semmiféle megerősítést nem lehet kapni. A tapasztalatok szerint, minden orvos a saját területében bízik, ennek megfelelőn traktálja a beteget. Azt gondolom, hogy néhány, mostanában tapasztalt "csodát" is közkincsé kellene tenni, különös tekintettel a "hit" erejére. Ne feledjék el, hogy a nagynyilvánosság elé az internet által kerültek, kérem hogy a honlapot ennek szellemében kezeljék. Ez itt, ebben a formában, gyenge reklámnak minősül. |
|
|
HYD Kft.
2010-08-16 10:25 |
Tisztelt Kovács Béla!
A HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. és a Preventát fogyasztók közötti kapcsolattartásnak a honlap vendégkönyve csak az egyik, de nem az egyetlen fóruma; több munkatársunk fogadja és válaszolja meg folyamatosan a javarészt telefonon és e-mailben érkező kérdéseket, rögzíti a visszajelzéseket. Több ezer beteget követünk, tartunk nyilván (természetesen a hozzájárulásukkal), az így nyert adatok, tapasztalatok értékes információt képeznek, de az eljárás hatékonyságának objektív mércéje a tudományos kísérletekből és a hivatalos klinikai vizsgálatokból nyert adathalmaz, elsődlegesen ezek szolgálnak tudományos publikációink alapjául is.
Arra nyilvánvalóan nincsen befolyásunk, hogy a vendégkönyvbe ki és mit jegyez be; a fentiekben meghatározott (de szándékunk szerint semmiképpen sem fórumjellegű) funkcióját sajnos valóban csak részlegesen tölti be.
Üdvözlettel: HYD Kft.
|
|
|
Kovács Béla
2010-08-13 15:11 |
Nagyjából 2 éve működik a fórum, ha úgy tetszik vendégkönyv. Minden esetre érdekes, hogy egyetlen igazi pozitív beszámolót sem lehet olvasni rajta. Nem furcsa ez egy kicsit? |
|
|
Haris Zoltán
2010-08-01 12:36 |
Édesanyám igen súlyos mellrákban szenvedett. Ez év júniusaban rendeltem Preventa 105 vizet, amit el is kezdett fogyasztani. Sajnos Julius elején korházba szállítása után ahol még fogyasztotta a vizet tragkus hírtelenséggel elhunyt. A megmaradt preventa 105-os vizzel igy nem tudunk már mit kezdeni, túl drága volt ahoz, hogy csak ugy elfogyasszuk. Kérem akinek szüksége lenne rá jelezze, és ára alatt szívesen elküldöm.10 flakonal maradt belőle. üdvözlettel : Zol tel : +36302112465 |
|
|
Pusztai Szilvia
2010-07-26 17:21 |
Tisztelt Cím!
Három hónapon át történő Preventa105 fogyasztása után, sajnálattal hallottam az RTLKlub Reggeli adásában adott interjújukból, hogy a melanoma az egyik ráktípus, amire legkevésbé van hatással a csökkentett deutériumtartalmú víz. Igaz-e ez az állítás? Miért nem szerepel ez a oldalukon?
Üdvözlettel: Pusztai Szilvia |
|
|
Kelemen Lászlóné
2010-07-08 08:08 |
Tisztelt Cim!
A fiam 29 éves és myelodysplasiás szindrómát állapítottak meg nála 1 hónappal ezelőtt.
Érdeklődni szeretnék,hogy a Preventa termékek közül melyik terméket javasolják ,és milyen mértékben a számára?
Tisztelettel:Kelemen Lászlóné |
|
|
HYD Kft.
2010-07-06 10:20 |
Tisztelt Bérci Zoltán!
Kételyei eloszlatására csak azt tudjuk javasolni, hogy tájékozódjon részletesebben a tudományos eredményekkel, tényekkel kapcsolatban. Honlapunkról (www.hyd.hu) letölthet néhányat az eddig megjelent tudományos cikkeink közül.
Fajsúly alapján nem lehet elválasztani a nehézvizet, az elválasztás ún. frakcionált desztillációval történik, amely évtizedek óta használt eljárás (ezért már nem jogvédett).
A csökkentett deutériumtartalmú víz előállítása a normál víz (H2O) és a nehézvíz (D2O) eltérő fizikai-kémiai tulajdonságain alapul. A csökkentett deutériumtartalmú víz előállításakor azt használjuk ki, hogy az illékonyságbeli különbség következtében a normál víz forráspontján a folyadékkal egyensúlyban lévő vízgőzben kb. 2,5%-kal kisebb a deutériumtartalom, mint a folyadékfázisban. Többször megismételve az elpárologtatást, ami ipari méretben desztillációs tornyokon történik, a víz deutériumtartalmát tetszőleges mértékben lecsökkenthetjük. Ezzel a módszerrel állíthatunk elő 25-110 ppm deutériumtartalmú vizet.
Üdvözlettel:
HYD Kft.
|
|
|
Bérci Zoltán
2010-07-05 21:25 |
Üdv!
Nos nézzék el de szkeptikus vagyok a preventával kapcsolatban mert nincs leírva az eljárás amivel el tudják különíteni a deutérium oxidot nos (gondolom hogy fajsúly alapján) viszont engem nagyon érdekelne a ponos folyamat úgyhogy ha megtennék hogy elküldik email-ben hálás lennék.
Az eljárás gondolom jogvédett szóval nem lehet gond a kérésemmel.
Előre is köszönöm. |
|
|
Kovácsné dr.Bán Szilvia
2010-06-29 17:05 |
Édesanyámat 1992-ben,1996-ban és 2004-ben műtötték rosszindulatú emlőtumor miatt.Mindkét mellét eltávolították,az első két műtét után kemoterápiát és sugárkezelést is kapott.A harmadik műtét után kezelést nem kapott,de félévente kontrollra kellett járnia.Sajnos a legutolsó UH vizsgálat solid képlet megjelenését mutatta ki a májban és a CT vizsgálat igazolta a rosszindulatú,55 mm-es tumor jelenlétét.Jelen pillanatban még nem tudják,hogy emlő áttétről,primer tumorról vagy egyébről van-e szó.Ezt biopsziával fogják kideríteni,s a további kezelést ettől függően meghatározni.Szeretném megkérdezni,hogy addig is a Preventa víz fogyasztását elkezdheti-e,ha igen,milyen kúrát javasolnak.
Köszönettel:Kovácsné dr.Bán Szilvia |
|
|
dr Náhóczkiné Örkényi Ildikó
2010-05-12 20:59 |
Férjemnél alsó tüdőlebeny rezekálása történt 2,5 éve. Most ismét találtak csomót, mellyel műteni szándékozták. A kivizsgálás deritett fényt hólyag daganatra, melyet csak részlegesen tudtak csökkenteni(izomba való befonódás miatt, valamint a nyaki részen való szerencsétlenül megközelithető elhelyezkedése okán. Ma kezdődött meg a kemoterápiás kezelése.Baj, hogy az egyik veséje policiszás, és gyakorlatilag nem működik.
Kérdés, hogy próbálkozzunk-e a termék fogyasztásával. és milyen dózisban? Üdv: NI |
|
|
Horváth Katalin
2010-04-03 15:29 |
Üdvözlöm önöket!A nagyapámnál prosztatadaganatot diagnosztizáltak PSA 189ng/ml további vizsgálati eredményre még várnunk kell. Érdeklődnék,hogy melyik vizet kezdje el fogyasztani és mennyi ideig?Kérem válaszoljanak,hogy mielőbb elkezdhesse a fogyasztást,köszönettel egy aggódó unoka. |
|
|
HYD Kft.
2010-03-29 14:22 |
„Valaki a sokból” jeligére
A csökkentett deutériumtartalmú víz előállítása frakcionált desztillálással történik, a költséget tehát elsődlegesen a technológia energiaigénye határozza meg. A H2O és a D2O között mindössze 1,5 Celsius-fok a forráspontkülönbség, ezt lehet kihasználni az előállítás során. A deutériumtartalom érdemi csökkentésére nagy desztillálótornyokon van lehetőség.
A Preventa termékek élelmiszer-engedéllyel vannak forgalomban, gyógyszerként állatgyógyászati célra törzskönyvezték a készítményt.
A HYD Kft. célja, hogy a deutériumdepléciós eljárást, a csökkentett deutériumtartalmú készítményt humán célra is elismertesse, hogy a jövőben a daganatos betegek térítéssel juthassanak hozzá. Addig sajnos csak a jelenlegi formában hozzáférhető.
Fejlesztésünkről részletes információt talál www.hyd.hu és www.preventa.hu internetes oldalunkon.
További kérdései esetén készséggel állunk rendelkezésére.
HYD Kft. |
|
|
Remény hogy mégis vannak segítő emberek!
2010-03-28 13:20 |
Üdvözlöm önöket!
Szeretnék érdeklődni ,hogy mivel feleségemet tüdőrákkal műtötték ,de a műtét és a további kezelések miatt teljesen lenulláztak bennünket a tisztelt orvosok!Ha élni akarsz fizess jeligével!Sajnos már a szükséges gyümölcsöket sem tudjuk megvenni!Szerencsére jelen pillanatban a leletei biztatóak és szeretnénk ezt a vizet is kipróbálni a további gyógyulás reményében!Sajnos azonban úgy látom ez részünkre teljesen elérhetetlen!Szeretném megkérni önöket ,méltányossági alapon segítsenek rajtunk és adjonak nekünk az erre megfelelő tipusú vizből!Igaz hogy messze vagyunk,de a szállítást valahogyan megoldanánk! |
|
|
valaki a sokból
2010-03-27 20:15 |
Nem értem mért kell mindent vagyonokért adni?.......mivel ez a betegek (javulását)elősegíti!
Tisztelettel megjegyzem,hogy ez az egész ország arról szól,hogy ADJUNK EL MINDENT 10-20-30-40 EZREKÉRT MERT A BETEGEK ÚGYIS MEGVESZIK AZ UTOLSÓ FILLÉRÜKBŐL IS!!!MERT VÁRJÁK A GYÓGYULÁS!
Magyarul aki szegényebb az dögöljön meg?
Vagy milyen alapon van ez?
üdv:1 a sokból! |
|
|
Vasasné Bozó Ildikó
2010-02-18 09:43 |
Nemrég irtam erre az oldalra hogy sajnos a Preventa 85 abbahagyása után nagynéném elhalálozott.Eladásra kináltam a megmaradt vizet.Másnap felkeresett a cég képviselője és felajánlotta hogy visszavásárolják.A visszaszállitás napján azonnal utalták a pénzt és még postán a számlát is.Ritka a mai világban egy ilyen korrekt cég aki becsülettel a betegekért van.Köszönettel.Vasasné |
|
|
Anikó
2010-02-13 17:47 |
Édesapukámnál,2010.januárban,roszindulatu prosztata,daganatot diagnoztizáltak,még különbözö vizsgálatokra van szükség,kezelés és mütét miatt.az lenne a kérdésem hogy melyik tipusu deutérium vizet javasolnák,és hogy mellette lehetne e a sima bükkivizet,kiegészitöként fogyasztani.
Válaszukat elöre is köszönöm! |
|
|
Bozó Ildikó
2010-01-19 19:54 |
sajnos lemaradt az elérhetőségem 30/4884249 és 6 üveg maradt |
|
|
Bozó Ildikó
2010-01-19 19:52 |
Nagynéném sulyos tüdőrákban szenvedett el kezdte inni a preventa85 ot és az állapota az orvosok csodálatára stagnált sőtt javult..Annyira jól érezte magát hogy már nem is itta tovább.Sajos pár hét mulva meg is halt.Akinek szüksége lenne a vizre 2000ft ért odaadnám mivel nekem is pénzbe került de igy sokkal olcsóbb. |
|
|
HYD Kft.
2009-12-17 13:57 |
Tisztelt Novák dr.!
Mindenekelőtt fogadja őszinte együttérzésünket hozzátartozója elvesztése miatt, és sajnáljuk, hogy minden igyekezet, konvencionális terápia és a jelzett, megalapozott kiegészítő módszerek alkalmazása ellenére sem sikerült a beteg állapotában javulást elérni. Sajnos a rendelkezésre álló időtáv rövidsége és a betegség igen előrehaladott stádiuma sem adott okot túlzott reményre. Általában legalább három-négy hónapos várható életkilátásra van szükség ahhoz, hogy érdemben be lehessen avatkozni a betegség lefolyásába.
Mint azt a rákstatisztikák, halálozási mutatók is igazolják, sajnos a terápiás és kiegészítő módszerek fejlődése ellenére sem sikerül a betegséget minden esetben feltartóztatni, a jelenlegi gyógyszerek, terápiás eljárások sok esetben csak a várható élettartam meghosszabbítását tudják elérni.
A deutériummegvonásra épülő eljárás minden tudományos eredmény, siker, terápiás tapasztalat (elsősorban az állatgyógyászat területén) ellenére is egyelőre egy olyan lehetőség, amely nagyon sok esetben jelentősen hozzá tud járulni a túlélési esélyek növeléséhez, de a jó tapasztalatok ellenére sem tekinthető csodaszernek.
Reméljük, hogy a megfelelő vizsgálatok lefolytatása után a deutériumdeplécióra épülő eljárás is a humán gyógyítás eszköztárának részévé válhat a közeljövőben, és sok beteg javulásához, gyógyulásához járulhat majd hozzá.
Üdvözlettel
a HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft.
|
|
|
Dr.Novák József
2009-12-15 17:19 |
Kommentár nélkül:
Hozzátartozómnál tüdődaganatot állapítottak meg, többszörös belső szervi áttétekkel.A diagnózis megerősítése előtt 2009. október 21-én elkezdtem itatni vele a Preventa 125-ös vizet az előírt adagban. November 3-án CT vizsgálat igazolta a tüdődaganatot és a többszörös belső szervi áttétet.
November 4-től áttértünk a Preventa 105-ös vízre, minimum 1,5 liter, esetenként leves csak Preventával.Minden más folyadék mellőzve.Folyamatos állapot romlás miatt december 01-én kórház (gyógyszerek, infúziók).Kórházban csak Preventát fogyaszt, minden más folyadékot letiltok (leves, tea), nővérek eligazítva.Kezelések hatására állapota javul, a víz hatása feltehetően az infúziók hatására romlik.November 27-től Preventával együtt napi egy Avemár (szénsav kikeverve). Tápanyagok szintén Preventával kizárólag.December 7-én kórházból ki, Preventa folytatva, állapota ennek ellenére tovább romlik.Már korábban jeleztem, hogy hozzátartozóm minden Preventa fogyasztás után rosszullétről panaszkodik, esetenként a víz kijön belőle, főleg a rosszabbodó állapot vége felé.
Reményem abból táplálkozott, hogy többen írtak csodálatos gyógyulásról. Ez sajnos hozzátartozómnál nem jött be, igaz elég súlyos állapotban volt.Orvosok szerint tüdődaganat túlélése 3 hónap, gyógyír nincs rá, illetve csak Isten, vagy kezdeti stádium, erős immunrendszer.Az állapot romlás addig tart, míg hozzátartozóm december 15-én (ma) kórházba szállítás közben exitál.Az én tapasztalatom a víz fogyasztásával kapcsolatban kizárólag a mi esetünkben az, hogy hozzátartozómon a víz semmit nem segített, állapota egy pillanatig sem javult, sőt rohamosan romlott. Ennek ellenére nincs bennem indulat, sőt ajánlom, hogy aki úgy érzi használhat neki, az bátran fogyassza, hátha segít neki. Nálunk nem vált be, de megtettem, amit megtehettem.
Béke poraira.
Dr. Novák József |
|
|
Nagy Andrásné Kovács Etelka
2009-12-08 21:23 |
Tisztelt Dr.Somlyai Gábor!
Hodgkine kort diagnosztizáltak nálam a nyaki, hasi és lágyék részen.
Egyenlőre még kezelést nem kaptam. Várhatóan kemoterápia és gyógyszeres kezelés várható. Az lenne a kérdésem hogy a Hodgkine korra is eredményesen hat-e a Preventa?
Ha igen, melyik terméket ajánlaná?
Köszönettel,
Nagy Andrásné |
|
|
Dr.Novák József
2009-11-24 23:49 |
T. Dr.Somlyai Gábor!
Köszönöm a gyors és korrekt választ. Továbbiakban azt szeretném tudni, hogy a Preventával együtt fogyasztható-e az Avemár, Celladam és a Nutridink tápszer (ez utóbbi létfontosságú).
Bármelyik rontja-e a Preventa hatását.
Arra is szeretnék választ kapni, hogy az természetes-e, hogy a beteg minden Preventa (105) fogyasztás után közepesen rossz közérzetet jelez.
Tisztelettel:
Dr.N J |
|
|
hanjozsef
2009-11-24 01:24 |
A családban van daganatos beteg egy gond van alacsony jövedelmü sajnos az ö számára ez a gyogyviz az ár miatt elérhetettle .miért nem támogatja a tb?ha tudnának segiteni számára elérhetö legyen az önök vize köszönettel |
|
|
HYD Kft.
2009-11-23 14:51 |
Tisztelt Érdeklődők!
Az alábbiakban a címzettnek küldött levélből közlünk részleteket.
HYD Kft.
* * *
Tisztelt dr. Novák József!
Köszönjük levelét.
(…) A csökkentett deutériumtartalmú víz alkalmazása során a több lépcsőben történő, fokozatos csökkentés előnyösebb. Ezért javasoljuk kezdetben (az első 1-3 hónapban) a Preventa 105 használatát. Az alacsonyabb deutériumtartalmú vízre való váltás időpontjáról mindig a párhuzamosan folyó kezelések és a kontrolleredmények tükrében lehet javaslatot tenni.
A módszer az egészséges sejteket nem károsítja, káros, toxikus hatás nem igazolódott a toxikológiai vizsgálatok során (…). A csökkentett deutériumtartalmú víz alkalmazásakor a daganatos sejtek a fokozatosan csökkenő deutériumszinthez nem tudnak alkalmazkodni, ez a daganatos sejtek, szövetek nekrózisát idézheti elő. Ezt a folyamatot kísérhetik bizonyos (pl. gyulladásos) tünetek. (…) Összességében enyhe tünetekről van szó (…). Az első hónap végére az esetek többségében spontán enyhülni szoktak.
Az alkalmazás során a teljes napi folyadékbevitelt a csökkentett deutériumtartalmú vízzel kell kiváltani, így a szervezetben fokozatosan csökken a deutériumkoncentráció. Minden más, normál deutériumtartalmú folyadék bevitele ellene hat a deutériummegvonásnak. A deutériummegvonás több tumortípus esetében hatékonynak bizonyult, ezt igazolták a szövettenyészeteken végzett vizsgálatok, az állatkísérletek, az állatgyógyszer alkalmazása során szerzett tízéves tapasztalat és a humán alkalmazás eredményei. A különböző tumorfajták érzékenysége között van különbség, vannak érzékenyebb és kevésbé érzékeny tumortípusok.
(…) a Vetera-DDW-25 A.U.V. csökkentett deutériumtartalmú állatgyógyszert 1999-ben törzskönyvezték daganatos kisállatok kiegészítő kezelésére, a humán engedélyeztetés keretében pedig már történt egy Fázis II klinikai vizsgálat prosztatatumoron, és jelenleg folyik egy újabb klinikai vizsgálat előkészítése.
Az internetes oldalunkra érkező beírásokra egyénileg válaszolnak kollégáink, amennyiben megadnak személyes e-mail címet, egyéb elérhetőséget.
(...) |
|
|
Dr.Novák József
2009-11-21 18:28 |
T. Dr.Somlyai Gábor!
A következőkre szeretnék választ kapni.Lehet-e vagy ajánlott-e kezdettől a 85-ös vizet fogyasztani, súyos, többszörös áttétes (máj stb) tüdődaganat esetében ? Milyen mellékhatásai vannak a víznek, fogyasztása során? Ugyanis csak az a készítmény hatásos, amelynek van mellékhatása.
Cukrosok mennyit fogyaszthatnak a 105 és 85-ös vizekből? Ha csak keveset,akkor mit ér az egész, van-e egyáltalán kis mennyiségben hatása?
Egy esetleírásnál azt állítják, hogy a beteg a négy hónapos élettartamú orvosi jóslat ellenére még több évig élt, majd más jellegű daganatos áttétben halt meg.
Ez nem mond ellent annak az állításnak, hogy a víz általában - és nem fajta szerint - tumor ellenes? Hiszen a csökkentett deutérium tartalom elméletileg minden tumorra hat.
A GVH szerint nincs szó a gyógyszerkénti törzskönyvezésről - még a hatását is kétségbe vonják - és nem is tervezik, akkor most mi a helyzet a jövőre nézve?
Mielőtt az a vád érne, hogy szkeptikus vagyok, közlöm nem vagyok az, csak reménykedő ember kételyekkel. Apám 87 éves és a vizet egy hónapja fogyasztja (jelenleg a 105-öt) és mint Rajkin mondta valaha, "valami van."
Látom vannak régebbi beírások is, ezért kérem válaszoljanak minnél előbb azokra is, és az én kérdéseimre is, hiszen nem keveset fizetünk azért, hogy figyelemre méltassanak bennünket.
Ha egyénileg válaszolnak, akkor elnézést az utóbbi felvetésért. Habár én mindenkit érintő kérdéseket tettem fel.
Tisztelettel:
Dr. N J. |
|
|
szovati eva
2009-11-15 17:39 |
rosszindulatu 32 mm vesedaganatom van,valamint egy 25 mm hideg gob a nyakamon a lebbenyben,meg szeretnem kerdezni hasznalhatom -e a PREVENTA vizet. |
|
|
Kun BÁlintne
2009-10-26 19:35 |
Kun Bálintne vagyok férjem nek gége rakja volt tul van a kezeléseken kemo-sugár kérdésem az volna utokezelésre melyk vizet ajánlja és mennyit igyon belőle lehet-e más folyadékot inni,Ő viszont még eddig a savas folyadékot nem tudta meginni,várom válaszát köszönettel kunné válaszát szivesen fogadnám személyesen e-mail formában köszönöm bizalmát |
|
|
Fülöp András
2009-10-26 07:48 |
Nagynénémnél leukémiát diagnosztizáltak. Kérdésem az lenne, hogy a Preventa ásványvíz ugyanolyan hatásos-e leukémiánál is, mint más daganatos rákbetegségeknél?
Előre is öszönöm válaszukat. |
|
|
Forgács József
2009-10-25 19:50 |
Édesanyámnál másodlagos májrákot állapítottak meg. Több daganat is van a májban. 3, 4, 5, 6 cm-es. Kemoterápiát javasoltak neki. A primert nem találták. a Kérdésem, hogy javasolják-e a Preventa vizet és ha igen, akkor melyik fajtáját?
Hol lehet a legkedvezőbb áron beszerezni.
Én Gyula városában élek.
A válaszát tisztelettel várom!!
|
|
|
Erdős Ildikó
2009-10-07 12:05 |
Tisztelt Hyd!
Két hónapja mellműtéten estem át. Egy csomót távolitottak el. Kiderült, hogy intraduktális karcinomáról van szó. Az orvos további megfigyelést javasolt. Szerencsére nem terjedt át a nyirokcsomókra.
Érdeklődöm, hogy melyik fajta deutériummentes víz fogyasztását ajánlják, naponta milyen mennyiségben és mennyi ideig?
Köszönettel:
Erdős Ildikó |
|
|
Veternik Ágnes
2009-10-05 16:01 |
Tisztelt Hyd Kft.!
Édesanyámat két hete műtötték rosszindulatú vastagbéldaganattal. A daganat sajnos átterjedt a nyirokcsomókra is, amelyeket eltávolítottak. Szerencsére más belső szerveket még nem érintett. Érdeklődöm, hogy melyik fajta deutériummentes víz fogyasztását ajánlják, és naponta milyen mennyiségben? Miután ő COD-teát is fogyaszt, kérdésem, hogy így együtt fogyasztható-e a kettő? |
|
|
Molnár Ildikó
2009-09-21 03:00 |
Üdvözlöm Önöket! 74 éves édesapámnál Myelodysplasias syndromát állapitottak meg 3 hónapja. Kérdésem az lenne,hogy milyen számozású vizet kellene innia és mennyi ideig? Köszönöm! |
|
|
Erdei Emma
2009-09-08 17:15 |
Üdvözlöm!
Érdeklődni szeretnék hogy a prevent viz melyik fajtáját kell megrendelnem, ha a 22 éves fiamnak hodgkin kórja volt és most kiujult a betegsége? Elég napi 2 liter? És meddig kell innia?
Köszönettel:
Erdei Emma |
|
|
Mohácsi Judit
2009-08-27 11:22 |
Tisztelt Cím!
Idén nyáron a keresztanyámnak Ewing Sarcomát állapítottak meg, a kemoterápiás kezelést elkezdte, amitől hol jobban hol rosszabbul van.
A kérdésem az lenne, hogy a Preventa víz melyik fajtájával lehetne az életminőségét jobbá tenni.
A barátnőmnél amikor melldaganatot diagnosztizáltak, a Preventa víz fogyasztása eredményes volt.
Válaszukat előre is köszönöm:
Mohácsi Judit |
|
|
Visnyei Tímea
2009-07-30 12:52 |
Tisztelt Cím!
2003ban Hodgkine kort diagnosztizáltak nálam a nyaki részen amit sugárkezelés által sikerult megállítani. 2009 juliusában CT vizsgálat után a mellkasomban ujra daganatot találtak ami arra utal hogy kiujult a kor /vizsgálat folyamatban/. Az lenne a kérdésem hogy a Hodgkine korra is eredményesen hat-e a Preventa 105 ? |
|
|
Tóthné Deák Katalin
2009-07-08 11:52 |
Tisztelt Cím!
Az édesanyámnál március végén diagnosztizálták a kissejtes tüdőrákot. A tumor teljesen lezárta a bal főhörgőt, ezért a bal tüdő azóta nem funkcionált. Elkezdődött a szokásos kemoterápia, de a doktornő nem biztatott semmi jóval. A második ciklus idejére már megérkezett hozzánk a Preventa. A 105-sel kezdtünk, ahogy azt javasolták. Kettő hét elteltével lényeges közérzeti javulás állt be anyukámnál, amit a legutóbbi vérkép is alátámasztott, valamint június végén kinyílt a tüdeje is, és feltöltődött levegővel, amire a doktornő egyáltalán nem látott már esélyt. Ő úgy fogalamzott, hogy isteni csoda történt. Én pedig tudom, hogy a Preventának köszönhetjük. Remélem hasonló jó hírekről számolhatok be rövidesen, mert szeretném megosztani Önökkel és mindenkivel, aki hasonló helyzetben van, mint mi. Köszönöm a lehetőséget. Üdvözlettel: Tóthné Kata |
|
|
miks Antal
2009-06-25 09:26 |
Gégedaganatnál mennyit kell inni,és mennyi ideig. |
|
|
Dávid Jenőné
2009-06-15 12:24 |
Üdvözlöm Önöket! Szeretném megtudni én is /mint ált.a többi sajnos beteg/, hogy Édesanyámat áprilisban megműtötték vastagbéldaganattal /polip/, sikeresen, de a PET CT a máján is kimutatott rákos sejteket. Jeleneg most kapja a 2.kemot. Kérdésem melyik vizet igya és hány dl-t? Köszönettel: Ildiko
|
|
|
Kovács Mónika
2009-04-30 19:43 |
Tisztelt Hyd!
Ez csak egy vélemény, amit ide leírok, de biztos vagyok benne, hogy sokan vannak hasonló helyzetben, mint mi. Most hallottam a Preventáról és hirtelen nagyon megörültem, mert édesanyám daganatos beteg és már nagyon sok mindennel próbálkoztunk. Elolvastam róla mindent és biztos vagyok benne, hogy hatékony, azt is elolvastam, hogy miért ilyen drága, mivel jár az előállítása. Nem akarok semmi rosszat mondani, de elkeserítő, hogy van egy gyógyszer, tea, adott esetben egy palack víz, mindegy, de szinte csillagászati áron lehet hozzájutni. Azt a mennyiséget, amit fogyasztani kellene ahhoz, hogy hatása is legyen, egyszerűen a hétköznapi ember - akinek amúgy is elég a baja, általában a betegsége miatt dolgozni sem tud, millió kiadása van ezáltal - nem tudja megengedni magának. Az ember persze az életéért, az egészségéért, a szerettei egészségéért mindent feláldozna, de sajnos van az a pont, hogy hiába akar, ha egyszer nem teheti meg. Nem tudom, mi lenne erre a megoldás és persze, hogy mindenki próbál hasznot húzni mindenből, de akkor is mérhetetlenül el vagyok keseredve, hogy sajnos nem engedhetjük meg magunknak, hogy megrendeljük a terméket.
Elnézést kérek, nem Önöket akartam kritizálni ezzel, csak ez egy probléma a sok közül, amire nincs megoldás.
Mindenkinek, aki sajnos beteg azt kívánom, hogy ne adja fel! Akarattal, hittel néha csodák történnek. Az én anyukám is nagyon akart és két hónapja azt mondták, hogy tünetmentes, két napja viszont a CT sajnos ismét rossz eredményeket mutatott. Ilyenkor az ember azonnal megpróbál megmozgatni minden követ, de sajnos néha falakba ütközünk. És akkor marad a hit, a remény, meg a szeretet... |
|
|
Kunos Erzsébet
2009-04-20 14:51 |
Tisztelt Hyd!
Nemrég értesültem termékükről az egyik onkológiai váróban, egy szórólapról. Ezen azt említik, hogy a daganatos betegek számára a csökkentett deutérium-tartalmúPreventa vizek fogyasztása javasolt, ám a kúr a alatt más folyadék bevitele nem javasolt.
eddig én rendszeresen fogyasztottam friss gyümölcsből, otthon, gyümölcscentrifugával kinyert levet. A kérdésem az lenne, hogy ezt is függesszem fel a kúra alatt, vagy ennek nincs különösebb káros hatása. |
|
|
Kovács Edina
2009-04-04 13:57 |
Tisztelt Hölgyem / Uram!
édesanyám myleoma multiplexben szenved.Tavaly nyáron átesett egy csontvelő transzplantáción, ami nem hoztam meg a várt sikert. Érdeklődnék, hogy ő fogyaszthatja-e ezt a vizet, s ha igen, akkor milyen fogyasztási terápiát javasolnak?
Köszönettel,
Kovács Edina |
|
|
HYD Kft.
2009-03-30 10:29 |
A HYD Kft.-t érintő GVH határozatról
A HYD Kft.-t a múltbéli kommunikációjáért elmarasztaló GVH-s határozat semmilyen formában nem tér ki a Preventa csökkentett deutérium-tartalmú készítmények forgalomba-hozatalára, annak szabályozására. Az kizárólag a Preventa termékek jövőbeni kommunikációját érinti.
A témában napvilágot látott lapértesülésekkel kapcsolatban fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy a HYD Kft. 16. éve intenzív kutatást folytat a deutérium-megvonás daganatellenes hatásával kapcsolatosan, amit tudományos eredmények igazolnak. A technológia alapján már 10 éve forgalomban van daganatellenes állatgyógyszert Magyarországon.
A HYD Kft. továbbra is tervezi a csökkentett deutérium tartalmú készítmény gyógyszerként való törzskönyveztetését. Ennek érdekében a tervezett klinikai vizsgálathoz a protokoll a közelmúltban elkészült. Négy hazai kórház is jelezte részvételi szándékát és az ezzel kapcsolatos engedélyeztetéshez szükséges dokumentációt a Kft. a közeljövőben benyújtja az OGYI-hoz. |
|
|
Györök-Molnár Szilvia
2009-03-28 21:25 |
Tisztelt Szakemberek!
Édesanyámnál tüdődaganatot állapítottak meg, kezelések előtt áll, műteni valószínű nem fogják.
Kérdésem, hogy a Preventa105-öt naponta milyen adagolásban fogyassza, illetve lehet-e 100%-os gyümölcs és zöldségleveket inni mellette, esetleg keverve a Preventával?
Köszönöm válaszukat: Gy. M. Szilvia |
|
|
Fehér Gézáné
2009-03-27 14:07 |
Én is olvastam a cikkeket. Dr Somlyait komolyabb embernek gondoltam. Esetleg rosszak a tanácsadói? Sokan rátelepedtek erre a találmányra, azért is ilyen drága.
Olvassák el a 2009.03.26-i Népszabadságot, a HVG-t, a portfolio.hu-t. |
|
|
Kabai László
2009-03-24 13:02 |
T. Cím!
Leukémiát diagnosztizáltak egy közeli ismerősömnél.
Olvastam a preventa termékekről.
Az lenne a kérdésem hogy hányas számú víz fogyasztását javasolják.
Köszönettel: Kabai László |
|
|
HYD Kft.
2009-03-05 13:02 |
A Preventa-105 ára 2007-ben változott
utoljára 8%-kal, az áremelést az energiaárak jelentős emelkedése indokolta. A 2008. szeptemberi áremelés a Preventa-105 árát nem érintette. 2007 második felében 1 db. 2 literes palack Preventa-105-öt 2040,- Ft-os áron vásárolt (1020 Ft/liter), jelenleg a
Preventa-105 2115 Ft-os kedvezményes
áron vásárolható meg cégünktől, az ajánlott fogyasztói ár 2350,- Ft. Fentiek alapján 40%-os áremelésről semmiképpen nem lehet beszélni.
A termék ára sajnos mindenképpen tükrözi az energiaárak emelkedését, miután
a technológia nagyon energiaigényes.
|
|
|
Kováts Imre
2009-03-04 19:20 |
"Nagyivó" vagyok (2007.-ben 192 litert vettem, 2008.-ban 96 litert, 2009.-ben 100 litert). Ezért nem mindegy, hogy mennyibe kerül: 2007. második felében 1liter 105-ös 1020,-Ft-ba került, ma már 1432,-Ft-t fizettem érte. Mi indokolja a 40%-os áremelést (másfél év alatt)? Miért használják ki a beteg embereket? |
|
|
István
2009-02-17 16:27 |
T.Cim!
Szövettan 20 mintából egyben kis területen ASAP. Kérdésem melyik Preventa Viz ajánlott?!
Köszönettel,várom válaszukat! |
|
|
Ipacs Ilona
2009-02-17 15:20 |
Tisztelt Szakemberek!
Egy nagyon kedves barátunk Karácsony előtt tudta meg,hogy agydaganata van,azóta a tumort eltávolították,de később kiderült,hogy a kisagyban is és a szegycsont közelében is van már.Bár az orvosok azt mondják,hogy a primér daganat a a mellkas környékén lévő.Szerette volna ezt is eltávolíttatni,de ezt pillanatnyilag nem lehet.Most kezekésre jár minden nap.Kérdésem,hogy ha elkezdi fogyasztani a VIZET hányas számút,mennyit és mílyen gyakorisággal tegye?Válaszukat izgatottan várja egy reménykedő:jóbarát |
|
|
szauer andrea
2009-02-17 14:36 |
Tisztelet Cím!
13 éves kislányomnál teratomát diagnosztizáltak tavaj augusztusban. Azóta tul van három mütététen és négy kemoterápián. Az eredmények áttéteket mutatnak. Az orvosok nem sok jóval bíztatnak. Most hallotunk a Preventa vízről , be is szereztük. Szeretnénk megtudni, hogy 13 éves 62 kg- os kamasznak mennyi vizet kell naponta meginni , hogy hatásos legyen. Köszönöm segítségüket. |
|
|
balogh magdolna
2009-02-12 13:28 |
edesanyam sulyos izuleti betegsegben szenved.Mar nem is nagyon tud jarni.Hasznalna-e ez a viz? |
|
|
HYD Kft
2009-02-09 10:51 |
A deutérium megvonásra a daganatos sejtek érzékenyek. Ezért megállíthatja a tumor növekedését, majd annak részleges, illetve teljes pusztulását idézheti elő. A módszer tehát akkor lehet nagy eséllyel eredményes, ha az ízületi ill. csont problémák hátterében daganat vagy áttét áll. |
|
|
balogh andrea
2009-02-07 20:49 |
izuleti betegsegben szenved anyukam , mar nem nagyon tud jarni
Hasznalna-e ez a viz |
|
|
Kisari Anna
2009-02-04 16:34 |
Tisztelt Szakértők!
Igaz, 24 éves vagyok, talán korai erről kérdeznem, viszont azt hallottam, hogy a vízzel meg is lehet előzni a daganatos betegségeket. Kérdésem az lenne, hogy ezt hogyan kell értelmezni? Pl életem végéig csak ilyen vizet fogyasztok? Vagy mondjuk napi 3 pohárral ha mar megiszom, akkor az is elég? Én úgy tudom, megelőzni nem lehet, mivel ez csak akkor alkalmazható, amikor már "baj van". Tudomásom szerint akkor kell megvonni a szervezetet a deutériumtól (kávét, levest, mindent azzal csinálni). Válaszukat előre is köszönöm. |
|
|
András
2009-01-31 00:03 |
Tisztelt Szakértők!
Az itt olvasott kérdésekre a válaszokat nem lehet megtalálni? Ugyanis lenne hasonló kérdésem nekem is, mint az előttem kérdezőnek:
leukémiánál (nyirokcsomó eredetű) is hatásos lehet a preventa fogyasztása?
Vezetnek-e statisztikát arról (vagy tudnak-e róla), hogy a preventát fogyasztók hány százalékban tapasztaltak javulást, gyógyulást?
Negatív hozzászólások történtek-e? Azokat nem teszik közzé? |
|
|
Farkas Imréné
2009-01-29 21:37 |
T. Cím! Férjemet astrocitoma agydaganattal mütötték májusban. Decemberben befejezte a sugárkezelést. Azóta nagyon gyenge, fizikálisan teljesen lerobbant.A mütét után affáziás lett. Nem tud beszélni, írni, olvasni a számolás a legkatasztrófálisabb. Rendszeresen jár konduktörhöz, aki sokat segített, de még mindig csak tőszavakat tud mondani. Azt mondja, hogy tudja mit akar mondani, de nem jön ki.Elég erős antepilektikumokat kap. Elkezdte a Preventa 105-öt inni, mégcsak most.
Szeretném megkérdezni, hogy ezeken a problémákon is tud segíteni a víz, vagy valamit ajánlanak még mellé. Jelenleg a Ct nyugalmi állapotot mutat a daganat helyén. MR februárban lesz.Preventa fogyasztásával elérhető lesz, hogy ne ujoljon ki? 6 hónap után is ajánlott a fogyasztása? Csupán csak az ára miatt, mert nem állunk túl jól anyagilag, elég-e a 105-ös vízet innia, vagy szükséges a 85, 65 vízre attérni 2 hónap múlva?Esetleg a kúra után a fenntartásra jó- e a 125-ös víz fogyasztása is?
Köszönettel
|
|
|
Czékmánné Rózsa Mária
2009-01-20 15:43 |
T. Cím!
Jóindulatú agydaganattal (meningeoma) tavaly novemberben műtöttek 3. alkalommal. Mivel benövi a szemmozgató ideget, nem tudják eltávolítani, így most besugarazást terveznek. Kérdésem az, hogy a daganat kiújulását a preventa fogyasztásával - az önök véleménye szerint - meg tudnám-e előzni, és hogyan, mennyit kellene a kedvező hatás elérése érdekében fogyasztanom. Előre is köszönöm válaszukat: Czékmánné Rózsa Mária |
|
|
dohányos dóra
2008-12-30 20:29 |
Kedves Kutatók! Anyukámnál 2007-ben csontrákot állapítottak meg, tüdő-és más áttétekkel. Az orvosa által felírt gyógyszereket szedte,de csak egyre romlott az állapota. December elején már csak feküdni bírt,annyira beteg volt. Akkor olvastam a Preventáról,és gondoltam,jó lesz,ha kipróbáljuk. Mintha csoda történt volna:anyukám egyre energikusabb lett,javult a közérzete,egyre kevesebbet feküdt. Karácsonykor már főzött. 4 hónap múlva a tüdőröntgen nem mutatott ki daganatot. 2008.novemberében a további eredmények is azt igazolták,hogy az áttétek megszűntek. Anyukám járása sokat javult,de a csontok még nem jöttek teljesen rendbe. Ezért tovább szedi a gyógyszereket,és tovább issza Preventa 105-öt. Nekünk már a Preventa így is bizonyított:KINCSET ÉR EZ A VÍZ! KÖSZÖNET A KUTATÓKNAK! |
|
|
Mihály Bianka
2008-12-22 12:42 |
Tisztelt Cím!
Édesapámnak vastagbéldaganata van többszörös máj és tüdő áttéttel. Most kapta meg az első érgátló terápiát, kis mennyiségű kemoterápiás szerrel. A diagnózis után, még a bél elkerülő műtétje előtt azonnal elkezdte inni a Preventa 105-öt. Ennek hatására a 10 éve szedett vérnyomás és cukorgyógyszerét elhagyhatta, állapota jó, fájdalmai megszűntek! Sétál és a fogyás is megállt. A kérdésem a következő, melyiket igya továbbbra is a 85-öt, a 125-öt vagy a 105-öt? Most 2 litert iszik naponta a 105-ből.
Köszönettel: Mihály Bianka |
|
|
Varga Iván
2008-12-03 18:06 |
Jo estét kivanok edesapamnal egy honapja vesetumort diagnosztizaltak,rá két napjara elkezdte fogyasztani a vizet.azota helyre állt a cukorja ami mindig 10en felul volt jelenleg7.lement a koleszterinje ami 20VOLT éS MOST 3.hétfon fogjak muteni kiveszik a jobb vesejet es hála isten nincs áttétje.ezt szerintem a viznek koszonhetjuk.on szerint?válaszát eloreis koszonom |
|
|
KISS GÉZA
2008-11-21 17:14 |
TISZTELT URAM!
2006 BAN OPERÁLTAK VASTAGBÉL-DAGANATTAL,MAJD 12 ALKALOMMALI KEMOTERÁPIA KÖVETKEZETT. 2007 MÁJUSÁBAN MÁJ ÁTTÉTTEL MŰTÖTTEK. UTÁNA MÁSFÉL ÉVIG TÜNETMENTES VOLTAM (EZT KÉT NEGATÍV PET CT LELET IS BIZONYÍTOTTA.) A LEGUTÓBBI , 2008.NOV. 7.-I ÚJABB PET CT VIZSGÁLAT ÚJABB MÁJ ÁTTÉTET ÉS EGY HASI AORTÁN LÉVŐ DAGANATOT ÁLLAPÍTOTT MEG. EZÉRT ELKEZDTEM EGY ÚJABB KEMOTHERÁPIÁS KEZELÉST, AMI INKÁBB LELKILEG VISEL MEG, NO MEG A VÉNÁKAT IS TÖNKRETESZI. A MÁJ LEGÚJABB PET CT KÉPÉN 5-6 DB KISMÉRETŰ (8-18 mm-ES) ÁTTÉT LÁTHATÓ. KÖZÉRZETEM JÓ, RENDSZERESEN SPORTOLOK, ÉS DOLGOZOM IS MINT TESTNEVELŐ TANÁR.SZERETNÉM KIPRÓBÁLNI A VIZÜKET, ELŐSZÖR A KEMOS KEZELÉSEK KÖZÖTT, MAJD ESETLEG HELYETTE.KÉREM AJÁNLATUKAT ÉS JAVASLATUKAT. ELŐRE IS KÖSZÖNÖM. TISZTELETTEL : KISS GÉZA 56 ÉVES TESTNEVELŐ TANÁR, CSORNA TEL: 06/70-4572158 |
|
|
Kaufmann Mónika
2008-11-21 09:29 |
Anyukám tüdörákkal küzd két és fél éve, szeretném neki ezt a vizet megrendelni. Kérdésem lenne hogy hogyan állítsuk neki össze a kúrát, és hogy a szüleim Magyarországon élnek, a vizet oda rendelném de én külföldön élek és külföldröl fizetnék. Van e lehetöség erre? Elöre is nagyon szépen köszönöm! Kaufmann Mónika |
|
|
Bánóczi Enikő
2008-11-13 08:20 |
A fiam 22 éves, jó fizikai állapotban van. 190cm, 100kg (jó részt izom)
Válogatott atléta vot... és tavaly augusztusban melanoma malignum metastázist oparáltak ki a jobb axillából. Sugar kezelést kapott, és IntronA-t eleinte 3x10 mill Ne-t, majd 3x5-öt.
Jelenleg daganat mentes. Mostanában vagyunk túl PET-Ct-n 3T Mr-en, hematológián.....
Kicsit változtattunk a táplálkozáson. Próbáltuk a makrobiotikát, de nem bírta. Azt mondta, ha ezt kell ennie, kérdés akar-e élni...
Szedi a Culevitet. (Hiszak Dr Kulcsár Gyulának)
Kérdés mekkora adagban kell innia a Preventát?
Állandóan vagy kúra szerűen. Mi az a mennyiség ami már használhat, Hol tudom a legolcsóbban baszerezni?
Van-e onkológus orvos akitől a leletek alapján KONKRÉT tanácsot tudok kérni?
Köszönöm! Bánóczi Enikő
Kérdés |
|
|
Szabó mónika
2008-11-01 20:20 |
Édesanyámnál 2007-ben tüdődaganatot diagnosztizáltak.Megműtötték,majd kb 6 hónappal késöbb a mellkhasában lévő nyirokcsomó nangyobbodott.Kettő cemoterápia után a nyirokcsomó nem nőtt.de újjabb kezelést fog kapni.Kérdésem az lenne,hogy melyik vizet kellene megrendelnünk ,hogy jó legyen neki.milyen mennyiségben naponta és mennyi ideig? Emellett a párom cukorbeteg az ő számára is szeretnék tanácsot kérni,neki mit ajánlanak? Köszönöm szépen Szabó Mónika |
|
|
illésné hámori tünde
2008-10-18 10:15 |
Férjemnél most szeptemberben gyomorrákot állapitottak meg, amely teljesen áttételes, az összes belső szervét behálózza. Több helyen voltunk konzultáción, Miskolcon, Debrecenben, Budapesten a Kékgolyó utcában. Sajnos minden eddig ismert kezelési eljárást elvetettek, ugymint operáció, kemoterápia vagy sugárkezelés, orvosi javaslatra csak tüneti kezelést alkalmaznak (fájdalomcsillapitás). Férjem 55 éves. Szilárd táplálékot nem tud megenni, csak egy táplálék-kiegészitő italt, Isosourrace-t. Jelenleg kúraszerűen itatjuk vele a Preventa vizet. Ezt nyugodtan ihatja továbbra is (napi 2 liter az adagja). Esetleg tudnak még valamit javasolni a számunkra? Köszönettel: Illésné Hámori Tünde |
|
|
Szűcs Károly
2008-10-14 18:12 |
Édesapám leukémiában szenved. Nem tudom, mert nem olvastam sehol sem róla hogy erre a betegségre pozitív hatást gyakorolna-e az Önök terméke. Amennyiben igen legyenek szívesek leírni melyik terméket javasolják és milyen kúrát tartson. Várom mielőbbi válaszukat. |
|
|
kiss zoltán
2008-10-07 06:47 |
SZERETNÉM MEGKÉRDEZNI,HOGY SZÉTSZÓRT MÁJÁTTÉT ESETÉN MIT LEHET ELÉRNI A VÍZ FOGYASZTÁSÁVAL?KEMOTERÁPIA ALATT FOGYASZTHATÓ?
MELYIKET ÉS HOGYAN FOGYASSZA?
KÖSZÖNÖM,
KISS ZOLTÁN |
|
|
Anita
2008-10-03 10:14 |
Nagymamámat ez év áprilisában műtötték vastagbéldaganattal, lassan a 12. kemóhoz érünk, a bél területén nem jelentkezett újabb daganat, viszont a tüdejében találtak egy 10 mm-es áttétet. Most CT-re várunk, hogy mi lesz a kemoterápia hatása. Hogyan, milyen adagokban fogyassza vizet és milyen kúrát tartson. Várom mielőbbi válaszukat, köszönettel! |
|
|
Varga-Puskás Melinda
2008-09-30 14:46 |
Tisztelt Cím!
Érdeklődni szeretnék, hogy anyukámnál méhnyakrákot diagnosztizáltak. Jelenleg folyik a kemoterápia. Már kaptunk ugyan tanácsot a víz fogyasztásával kapcsolatban, de szeretnénk Önöktől is megerősítést kapni az adagolás, ill. a lehetséges jótékony hatásairól.
Várom válaszukat, tisztelettel:
Varga- Puskás Melinda |
|
|
Ilona
2008-09-22 17:28 |
2006. júniusában vastagbéldaganattal műtöttek, áttét nem volt, de kaptam kemoterápiát. Azóta is tünetmentes vagyok. Milyen számú vizet igyak és mennyi ideig? Megelőzésként szeretném inni.
Köszönettel: Ilona |
|
|
Skorkáné Simon Katalin
2008-09-11 11:25 |
2005 februárjában mellrákkal műtöttek. Kaptam kemo és sugárterápiát. Jelenleg Zitazoniumot szedek. Mennyi és milyen számú víz javasolt számomra? Két kicsi gyerekem van, félek a későbbi áttétektől. Létezik egyáltalán teljes gyógyulás ilyen műtét után? |
|
|
Juhász Zsuzsanna
2008-09-10 08:47 |
Üdvözlöm Önöket!
Méhnyakrákot diagnotisztáltak 4-5 cm-es daganatot. Kaptam kemoterápiát és sugárkezelést, jelenleg az eredményre várok. Az lenne a kérdésem, hogy ihatom-e a vizet csak kura szerüen , vagy még várjak a végleges eredményre. Köszönettel Juhász Zsuzsanna |
|
|
kovács ildikó
2008-09-08 17:11 |
Üdvözletem!
Sima forralt vízként is iható teaízesítés nélkül?
A kemoterápia alatt is lehet inni? |
|
|
Go Doctor
2008-09-03 01:21 |
Érdeklődni szeretnénk, hogy USA-ba a 24 darabos kiszerelést, milyen áron szállítják?
Kérem küldjenek árajánlatot a megadott mail címre.
Köszönöm! |
|
|
Kovács Ildikó
2008-08-28 15:23 |
Üdvözletem!
Kovács Ildikó vagyok Rácalmásról.Kb 4 hete édesapámnál gégerákot állapítottak meg.A tévében hallottam a Preventáról és én nagyon bízom ebben a termékben.
Kérdésem a következő lenne:
Édesapám most fogja elkezdeni a kemoterápiát, akkor melyik terméküket javasolják amit elkezdjen fogyasztani?
Válaszukat előre is köszönöm!
Üdvözlettel:
Kovács Ildikó |
|
|
Margit
2008-07-29 08:34 |
Kérdem én, havi 100.000,- forintos magyar átlag keresetből, hogy tud valaki 72.000,-t vízre költeni? Ha valóban segít a víz, miért nem támogatja a TB a fogyasztását?
Szégyen és gyalázat, ez magyarország 2008-ban:( |
|
|
Bimbóné Hajdu Ibolya
2008-07-28 11:39 |
3 hete a 105-ös preventát iszom.Szeretném tudni tudni, hogy mikor kell a deutérium tartalmat csökkenteni?!És hallottam, hogy 40-es megrendelhető és miylen áron, mert a honlapon nem találtuk!? |
|
|
szabó gábor
2008-07-25 15:18 |
tájékoztatót szeretnék kérni, szénsavmentes ivóvíz létezik-, vastagbél deganatnál fogyasztható, köszönttel |
|
|
Bimbóné Hajdu Ibolya
2008-07-19 14:56 |
1,5 liter 105 ös preventát iszok meg naponta.a nyári melegre való tekintettel mivel pótolható a folyadék beviotel?? |
|
|
Bimbóné Hajdu Ibolya
2008-07-17 20:40 |
A 105-ös preventából napi 1,5 litert iszok meg.A nyári melegre tekintettel mivel pótolható a folyadék bevitel???
Tisztelettel: Bimbóné |
|
|
Bödőcs Tiborné
2008-07-10 08:22 |
A Preventa víz fogyasztása mellett lehet-e más folyadékot inni ? |
|
|
Horváth Ágnes
2008-07-09 14:20 |
Szeretnék tájékoztatást kapni mi a az eltérés a különféle számokkal ellátott vizek között,és melyik a leghatásosabb.Naponta mennyit kell fogyasztani,hogy kifejtse hatását?Lehet-e mellette más folyadékot pl:gyümölcslevet inni?
Köszönettel:Horváth Ágnes |
|
|
Tóthné Patkós Melinda
2008-04-28 17:59 |
Az édesapámnak rosszindulatú prosztata daganata van.Az orvos szerint már nem műthető.Azt szeretném kérdezni,hogy érdemes e neki ezt a vízet fogyasztani,ha igen akkor melyiket?Segítségüket előre is köszönöm. |
|
|
Hegedűs Ibolya
2008-04-03 10:37 |
Vesetumorral műtött betegként a chemotherápiás kezelés mellett kb. egy hónapja iszom a Preventa 125-ös jelzésű vizet.
Kérem szíveskedjenek tájékoztatni, hogy változassak-e a vízen!
Tisztelettel
Hegedűs Ibolya |
|
|
HYD Kft.
2008-03-27 15:33 |
Kedves Látogatónk!
Kérjük Önt, hogy személyes kérdéseivel forduljon szakértő kollegáinkhoz a következő elérhetőségek valamelyikén:
HYD Kft.
Tel.: 06-1-365-1660
info@hyd.hu
Üdvözlettel:
HYD Kft. |
|
|
Bodolainé Sári Edina
2008-03-25 20:52 |
Az édesapámnak áttétes prosztata rákja van. Azt szeretném kérdezni hogy érdemes e neki adni ezt a vizet és ha igen melyik fajtát? Előrre is köszönöm.
Tisztelettel:Bodolainé |
|
|
Bognár Tihamérné
2008-03-05 10:14 |
Megelőzés céljából szeretném fogyasztani a vizet.Kérem írják meg hogy miből mennyit kellene innom.
Köszönettel:
Bognárné |
|
|
Varga Tibor Gáborné
2008-01-29 14:33 |
Mennyit kell fogyasztani belőle naponta, hogy hatása legyen? Alkalmazásakor csak ezt a folyadékot szabad fogyasztani, vagy lehet mást is? |
|
|
Porteleki Györgyi
2008-01-27 19:16 |
Kiváncsi vagyok a használók véleményére, mielőtt rendelést leadnék |
|
|
Kovácsné Toth Mária
2008-01-22 16:14 |
Szeretném megtudni, hogyha a beteg naponta csak egy liter Prevente 105-t fogyaszt, kifejti-e jótékony hatását a víz. |